Az adóügyeket is ellehetetleníti a koronavírus

A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete szerint a kisebb vállatok adózással kapcsolatos ügyintézését is rendkívüli módon megnehezítik a járvány miatt bevezetett korlátozások. Fel kellene függeszteni a bírságolást.
Rácz Gergő, 2020. március 11. szerda, 16:50
Fotó: Getty Images

A szervezet szerint a bevezetett egészségügyi óvintézkedések súlyosan megnehezíthetik a mikro- és kisvállalkozások könyvelői, adóbevallás-, és számviteli beszámolót készítők munkavégzését is.

A fertőzéstől való - mindkét fél részérő fennálló - félelem miatt, az ügyfeleikkel való személyes kapcsolattartás, és így a bizonylatok eljutása már most problémát jelent. Várhatóan akadozhat a vállalkozások közötti - nem elektronikus - bizonylatforgalom is, ami ugyancsak gondot jelenthet az adóbevallások határidőre történő beadásában, mert a bizonylatok ebből adódóan is késve jutnak el a könyvelőhöz.

A szervezet szerint a jogszabályban általános érvénnyel mondják ki, hogy a 2020. július 31-ig határidős estekben -amennyiben az egészségügyi vészhelyzet addig nem szűnik meg-, a vállalkozásokra a különböző jogszabályokban meghatározott adóbevallási, adatszolgáltatási, számviteli beszámoló letétbe-helyezési határidők mulasztása miatt -jóhiszemű joggyakorlás esetén- nem kerül sor mulasztási bírság kiszabására.

Az ilyen bevallási késedelemből adódóan -amennyiben a késett bevallásban lévő adót a beadásával együtt megfizetik- késedelmi pótlék kiszabásra ne kerüljön sor, és ebben az időszakban beadott bevallások önrevíziói mentesüljenek az önrevíziós pótlék alól, továbbá ne lehessen az előbbiek miatti késedelmes fizetés esetén végrehajtást indítani, és hogy az adózói minősítés ezek miatti nem változtatható meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

efi99, 2020.03.12 20:41

@ziziza:
"Egy idős vállalozónak a posta is kockázatos"
És akkor ő most fél évig miből él? Vagy a vállalkozást vezetni az nem kockázatos, csak postára menni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ziziza, 2020.03.12 19:59

@efi99:

Havi határidök vannak (több is) a júli vége csak a moratórium időtartalma, addig sok ügyfél könyvelő találkozó zajlik. Látszik gőzöd sincs az egészről, kizárólag a felelőtlen bagatelizáláshoz értesz.
Egy idős vállalozónak a posta is kockázatos, veszélyforrás.
És igen, maradjon mindenki a seggén amíg ki nem mászunk ebből, a hozzád hasonló felelőtlenek miatt tud drasztikusan terjedni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

efi99, 2020.03.12 18:20

@ziziza:
Ti mi a francról beszéltek. Én azt írtam, hogy azért mert van 13 (16) fertőzött, meg 200 karanténban, miért is nem tud mindenki más találkozni egy könyvelővel vagy feladni valamit a postán ??? Ráadásul olyan ügyekhez bizonylatokat, amit majd júli 31-ig kell lezárni? Majd ha olyan lesz a helyzet, akkor lehet erre hivatkozni. De itt már mindenki ezt lovagolja meg, az egyik társaság iskolába nem akar menni, a másik postára. Mindenki zárkózzon be 1 hónapban, mi, aztán se kenyér, se villany?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.03.11 23:59

@tepsi: "Milyen ügyet akarsz még intézni mikor hónapon belül feldobod a talpad?"

Bizony úgy van! De te is, akár ügyintézel, akár nem!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tepsi, 2020.03.11 23:51

@efi99: Vagy ennyire nem fogod fel hogy milyen komoly a helyzet?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html