A Magyar Szakszervezeti Szövetség követeli az okok azonnali kivizsgálását és szakszerű intézkedést. A folyamatosan növekvő számokra elfogadhatatlan a minisztérium rideg magyarázata, miszerint többen dolgoznak, így érthetően több a baleset is - írja közleményében a szervezet.

A szervezet szerint a kormányzati számadatokból egyértelműen kiderül, hogy két év stagnálás után tavaly 2018-hoz képest jelentősen nőtt a munkahelyi balesetek száma.

Az ellenőrzések alakulásáról szóló jelentésből az is kiolvasható, hogy a tavalyi munkavédelmi ellenőrzések során a munkáltatók 74 százalékánál találtak hiányosságokat, míg 2018-ban ez az arány 72,8 százalék volt. Akkor, vagyis két évvel ezelőtt 14 ezer 298 munkáltatót ellenőriztek, tavaly viszont csak 12 ezer 784-et.

Ez egyértelműen azt is jelenti, hogy kevés a munkavédelmi ellenőr - magyarázza Kondor Norbert, a szervezet munkavédelmi bizottságának elnöke.