Természetvédelmi beruházás hárommilliárdból

Több mint 3 milliárd forintból valósult meg hazánk egyik legjelentősebb természetvédelmi beruházása - mondta Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára a "Legelőtavak élőhely-kezelése a Hortobágyon” című LIFE projekt zárórendezvényén.
Tóth László Levente, 2020. november 3. kedd, 15:35
Fotó: Napi.hu1

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy hazánkban idáig összesen 38 hazai koordinálású, hagyományos LIFE projekt kapott támogatást, hozzávetőlegesen 86 millió euró összköltségvetéssel, melyből 60,7 millió euró európai uniós vissza nem térítendő támogatást jelentett. Rácz András szerint több beruházás kiemelt sikerességét bizonyítja, hogy a lezárásukat követően az Európai Bizottságtól kitüntetést nyertek el, példaként említve a rákosivipera-védelmi, a parlagisas-védelmi és a pannon magbank projekteket.

A kormány 2018 óta évente összesen 400-500 millió forint támogatást biztosított hagyományos LIFE programokhoz. Az idei beadványok alapján összesen 28 természetvédelmi koncepcióban érintettek magyarországi szervezetek, beleértve a hazai és külföldi koordinálású pályázatokat is - húzta alá az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a LIFE program az Európai Unió 2021-2027 pénzügyi időszakában is folytatódik, várhatóan a természetvédelem esetén hozzávetőlegesen a duplájára növelt kerettel.

A rendezvényen a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrzési Nonprofit Kft. igazgatója arról beszélt, hogy az Európai Unió 7,2 millió euróval támogatta a "Legelőtavak élőhely-kezelése a Hortobágyon" projektet, az összeghez a kormány 771 millió forint önrészt biztosított. Medgyesi Gergely Árpád elmondta: a beruházásnak köszönhetően visszaadták a pusztának a régi vízjárását, ami több tízezer hektárt érint, ennek következtében pedig számos fészkelő madár is visszatért a területre.

A beruházás során több mint 37 ezer méternyi csatorna, árok, illetve néhány nagyobb vízgazdálkodási műtárgy szűnt meg. Emellett 1025 darab őshonos állatot vásároltak, illetve egy teleltető hodály, valamint  hat pásztorszállás is megépült, a legelőtavak kiterjedése pedig 14-ről 290 hektárra nőtt. A program végső célja - tette hozzá -, egy olyan kivitelezhető és példaértékű modell kidolgozása, mely segítheti a Kárpát-medence legelőtavainak helyreállítását és biztosítaná, hogy Európa-szerte kellő figyelmet kapjon ez a különleges, de annál sérülékenyebb élővilág.

HOZZÁSZÓLÁSOK