Magyarország autókkal került az élbolyba

Horvátországgal, Bulgáriával, Görögországgal és Románia mellett Magyarországon bővült a legjelentősebben az autópiac. A friss részletes autópiac adatokból más érdekességek is kiderülnek, például az, hogy melyik márka vezeti a piacot és melyik érte el a legnagyobb növekedést.
Csernátony Csaba, 2018. március 15. csütörtök, 18:41

Európában megy előre az autópiac, az év első két hónapjában az uniós országokban közel 2,4 millió új autó került az utakra, ami 6 százalékos emelkedést jelent éves szinten - derül ki az Európai Autógyártók Szövetséges (ACEA) csütörtökön kiadott összesítéséből.

Mennyivel nőtt?

A 6 százalékos átlagos növekedésnél számos ország ért el jobb eredményt, köztük Magyarország. A piacbővülés alapján ugyanis Horvátország, Bulgária, Görögország, Románia és Magyarország áll az első öt helyen, valamennyi ország 30 százalékot meghaladó növekedést ért el. Mindössze három uniós ország volt, ahol kisebb lett az autópiac, az Egyesült Királyság, Svédország és Írország ugyanis 1,6-5,1 százalékos csökkenést könyvelhetett el.

Hol nőtt a legnagyobb mértékben az autópiac? (2018 január-február)
OrszágEladott autók száma (darab)Növekedés év/év (százalék)
Horvátország7 57340
Bulgária5 02440
Görögország15 72335
Románia20 52134
Magyarország18 86131
Forrás: Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA)

Melyik a legnagyobb?

A darabszámok alapján legnagyobb piac továbbra is a német, ahol több mint 530 ezer új autó került az utakra az év első két hónapjában, ami szintén jelentős, 9,5 százalékos növekedésnek felel meg. A második legnagyobb piac az olasz, harmadik pedig a francia.

 

Hol adták el a legtöbb autót? (2018 január-február)
OrszágEladott autók száma (darab)Növekedés év/év (százalék)
Németország531 17810
Olaszország359 9071
Franciaország325 7393
Egyesült Királyság244 420-5
Spanyolország225 04816
Forrás: Forrás: Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA)

 

Hogy áll a márkarangsor?

A márkák listáját az darabszámok alapján a Volkswagen vezeti több mint 265 ezres eladással. A második a Peugeot több mint 160 ezer darab eladott autóval, ami 16 százalékos növekedésnek felel meg. A francia

 

Melyik márkából vitték a legtöbbet? (2018 január-február)
MárkaEladott autók száma (darab)Növekedés év/év (százalék)
Volkswagen265 5056
Peugeot160 27816
Ford158 2595
Renault156 6213
Mercedes121 4754
Forrás: Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA)

Alaposan megváltozik a sorrend, ha az éves növekedés alapján készül a rangsor, ebben az összevetésben a Fiat-csoporthoz tartozó Jeep mellett a Porsche, a Lada, a Dacia és a Seat került a legjobb ötbe, igaz, itt elég alacsonyak a darabszámok. A Lada például mindössze 794 autót adott el, ami marginális mennyiség a teljes uniós piacra vetítve.

Melyik márka húzott bele a legjobban? (2018 január-február)
MárkaEladott autók száma (darab)Növekedés év/év (százalék)
Jeep24 12260
Porsche11 26225
Lada79424
Dacia79 20321
Seat67 34820
Forrás: Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA)

HOZZÁSZÓLÁSOK