Nem szabad hagyni, hogy az ország határain belül, vagy kívülről szélsőségesek a békét megbontsák - jelentette ki Pintér Sándor, a Közszolgálati Egyetem 212 végzős hallgatója előtt.

Pintér felidézte: a kormány 2010-ben célként határozta meg, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa legyen, ennek érdekében hatalmas erőfeszítéseket tesznek. A cél megfogalmazásakor még nem indult meg "a népvándorlás", Magyarország határaira nem nehezedett több százezres migrációs nyomás, de a nehézségek és kihívások nem változtatták meg elhatározásukat - mondta.

A belügyminiszter szerint mindent megtesznek azért, hogy Magyarország legyen Európa legbiztonságosabb országa.

"Nem engedjük, hogy biztonságunkat és jövőnket veszélyeztessék, megvédjük határainkat az illegális migránsok, a kalandorok, az embercsempészek támadásaitól". Jogi, technikai eszközökkel, ha szükséges kerítésekkel, a határvadászok és a teljes hivatásos állomány áldozatkész munkájával - mondta. A rendvédelmi állomány tagjai nemcsak Magyarországon teljesítenek szolgálatot, hanem az európai uniós határvédelmi ügynökséggel, a Frontexszel és a visegrádi négyek országaival közösen, nemzetközi együttműködés keretében, harmadik országokban is védelmezik Európa külső határait és így Magyarországot.

Pintér Sándor Magyarország határainak védelmét nélkülözhetetlen, de nem elégséges feltételnek nevezte az ország biztonságának fenntartásáért. Szükség van az állampolgárok önkéntes jogkövetésére, és arra, hogy kizárják a szélsőséges csoportokat és gondolatokat a közéletből.
A mindennapok biztonságának fenntartásához szükség van továbbá a teljes hivatalos állomány erőfeszítésére, szakmai tudására, hivatásszeretetre - folytatta a belügyminiszter.

Változás a kormány kedvenc egyetemén

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának 212 végzett hallgatója a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, Pintér Sándor belügyminiszter és a tábornoki kar jelenlétében tette le a tiszti esküt.

A karról idén 152 tiszt kerül a rendőrséghez, ők bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és határrendészeti szakirányokon végeztek. A végzősök közül 30-an a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál, hatan a büntetés-végrehajtási szervezetnél, 24-en pedig az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál helyezkednek el.

A most esküt tevő hallgatók július 3-án kezdik meg szolgálatukat. Az egyetem tájékoztatása szerint az intézmény megalakulása óta a hagyományos rendészeti tisztképzés megújult, a rendészettudományi kar képzései továbbra is nagyon népszerűek, az egyes szakokra tízszeres a túljelentkezés.

A képzésekben a következő tanévtől jelentős változás várható: a hároméves képzés mellett megjelennek a négyéves nappali rendszerű képzések is. Mindkettő a rendvédelmi szervek hivatásos tiszti beosztásaira készíti fel a hallgatókat, de más ütemezésben.

A hat féléves képzések esetében a hallgató ugyan egy évvel korábban szerez oklevelet, de ennek az az ára, hogy naponta átlagosan hét-nyolc tanórája van. A nyolc féléves képzések esetében a hosszabb képzési idő lehetővé teszi a napi átlagos hatórás terhelést. A levelező rendszerű képzéseket alapvetően a hivatásos állományban dolgozóknak tartják fenn, de néhány szakirány a civilek számára is elérhető.

A következő tanévtől új mesterképzést is indítanak: a négy féléves, levelező munkarendű kriminalisztikai mesterképzési szakon olyan szakembereket képeznek majd, akik az egyetem tájékoztatása szerint "magas szinten képesek közreműködni a bűnügyi felderítő és nyomozati munkában, és hatékony, megalapozott, tudományos és törvényes bizonyítás lefolytatásában".

Szeptembertől létrejön a kiberbűnözés elleni tanszék, ezzel az intézmény tervei szerint lehetővé válik, hogy az informatikai kihívásokra reagálni képes szakembereket, vezetőket képezzenek.

A rendészettudományi karra jelentkezők a hathetes alapképzésüket még a Farkasvölgyi úti létesítményben kezdik meg, szeptember végén azonban a volt Rendőrtiszti Főiskola campusa végleg bezárja kapuit. Az egyetem közlése szerint a képzés a továbbiakban XXI. századi körülmények között folytatódik a Ludovika Campuson felépült új oktatási létesítményekben.