Magyarország tartósan leszakadó pályára került

Magyarországon gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, ez elkerülhetetlen – mondta Oszkó Péter a Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Alapítvány sajtótájékoztatóján. A volt pénzügyminiszter szerint az alapítvány egy önálló gazdaságpolitikai programon is dolgozik.
Papp Zsolt, 2012. július 19. csütörtök, 14:32
Fotó: Napi.hu

A Haza és Haladás Alapítvány idén is folytatja a Közöskassza projektet, amelynek során a 2013-as költségvetés tervezését nyomon követi - mondta Oszkó Péter az alapítvány felügyelő bizottságának tagja. Ennek első lépése a Költségvetési Felelősségi Intézet technikai kivetítése, ami azt vizsgálja meg, mennyiben teljesülnek a konvergenciaprogram célkitűzései.

A 2012-es növekedési várakozások megalapozatlanok, jóval nagyobb az esélye, hogy egy százalékos recesszióval zárjuk az évet, és a következő években sem várható komoly növekedés, így Magyarország tartósan leszakadó pályára került - összegezte a technikai elemzés megállapításait a volt pénzügyminiszter. Nem lehet azzal számolni, hogy 2015-ig egy százaléknál nagyobb növekedés legyen. Mindez csökkenő foglalkoztatással párosul. A technikai kivetítés a május végén érvényes törvényekkel számol - az azt követő bejelentéseket nem tudta figyelembe venni.

A konvergenciapályától a költségvetési folyamatok eltérnek, így azt kell feltételezni, hogy 2015-ig az államadósság mértéke a GDP 80 százaléka körül ragad be. Ezekből következően Magyarországon gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, ez elkerülhetetlen - mondta Oszkó.

A Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere elmondta, hogy az alapítvány egy komplex gazdaságpolitikai programon dolgozik, aminek elkészülte az év utolsó hónapjaiban várható.

Jön a recesszió

A magyar gazdaság az idén egy százalékos recesszióba kerül - mondta Romhányi Balázs a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) igazgatója. Jövőre a gazdasági növekedés 1,3 százalékra gyorsulhatna, ám a várható konvergencia-kiigazítások miatt ezt az ütemet mégsem éri el a bővülés. Az elemzés azzal számol, hogy 2013-ban a válságadók megszűnnek, a Robin Hood adó megszűnik, aminek következtében már 2012-ben 50 milliárd forint hiányzik a hiány eléréséhez. Romhányi ugyanakkor hozzátette: 2013-tól ismét 500 milliárdos költségvetési lyuk van a költségvetésben a konvergenciapályához képest.

A jövő év egyik legkomolyabb kockázata az e-útdíj bevezetése, ugyanis a beruházáshoz tartozó kiadásokat nem tervezték meg. A technikai kivetítés nem számol finanszírozási problémákkal, így átlagos kamatkiadással számoltak. Középtávon ismét megjelennek a lyukak a büdzsében, ezért a májusi információkhoz képest több kiigazításra lesz szükség.

Kulcskérdés a foglalkoztatás

A munkaerő-piaci aktivitás jelentősen növekszik a következő években, ám korántsem olyan gyorsan, mint hogy azt a kormány várja. Intézkedések hiányában nem nő foglalkoztatás, az eddigi megoldásnak tekintett közmunka nem hozza, hanem viszi a pénzt. A teljes munkaidőben foglakoztatott közmunkás átlagbére magasabb, mint az átlagos rokkantnyugdíj.

A magyar államadósság csak azért finanszírozható mert a piac bízik az IMF védőhálójában - vagyis egy majdani megállapodásban. Magyar államadósság számára kritikus kamatláb 6-6,5 százalékon lenne - a mostani 7-7,5 százalékkal szemben - vagyis ezen a szinten lehetne tartósan finanszírozni magyar adósságot. Ezért még egy esetleges IMF-megállapodás is kevés e kamatszint eléréshez - felelte egy kérdésre Romhányi.

Az államadósság finanszírozásában az jelenti a kockázatot, hogy a jelenlegi gazdaságpolitikai irány mellett a magyar állampapírok hozama tartósan beragadhat a veszélyzónába (olyan hozamsávba, ahol bármikor beindulhat a pénzügyi válságspirál), ahonnan már nem lehet egyszerű kiigazítással kimozdítani - figyelmeztet a KFIB.

Az IMF megállapodásokkal kapcsolatban Oszkó úgy fogalmazott: "a kormány próbál úgy tenni, mintha ők egy elővigyázatossági csomagot szeretnének, ami azt finanszírozná, hogy ne kelljen fordulatot csinálni".  "Ennek alapján úgy látszik, hogy meglehetősen távol vannak az álláspontok egymástól" - tette hozzá.

Az alapítvány felügyelőbizottságának elnöke hangsúlyozta: ha a tárgyalások során a makropályában nincs egyetértés, akkor egy olyan intézkedéscsomagban kell megállapodni, amely eleget tesz a nemzetközi szervezetek által megfogalmazott kiigazítási igénynek.

Oszkó szerint "nehéz lenne nem időhúzásnak nevezni, amit a kormány csinál, mert azért nyolc hónapja jelentették be, hogy megállapodást akarunk kötni". Hozzátette: az IMF-fel addig lehet tárgyalni, "amíg a piacok elhiszik, hogy komoly tárgyalások folynak, és ennek egy megállapodás lehet a vége".

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lomb, 2012.07.20 14:55

@tamas970: Értem! A kemény munkának "felemelkedés" a jutalma! Érdekes, hogy a libor, eulibor "spontán" alakítói nem így gondolják. Érdekes, hogy amikor baj van, mennek az államhoz (az általunk befizetett lóvéért), de ha nics nagy gond, ellenőrizetlenül akarnak garázdálkodni.
Ha nem vette volna észre, a jelenlegi kormány a "szétadóztatás" ellen van, ennek érdekében hoz és hozott intézkedéseket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bogar511, 2012.07.20 14:37

@RealMan: igen, Oszkó építgette össze...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tamas970, 2012.07.20 08:07

@lomb: "Ez természetes! Kiknek az érdekeit képviselik az "urak"?
A "plebsét" nem! "

Na, ezzel a nézőponttal van a gond Mo.-gon: a korai kommunizmustól Orbánig mindenki a bérkiegyenlítésről, szociális hálóról, a munkásosztály felemeléséről papol. Ezek persze jó dolgok, csakhogy állami rendelésre nem mennek, hanem maguktól alakulnak ki, ha van egy gazdag vállalkozóréteg, aki munkát ad nekik. Márpedig, ha ezt a réteget elijesztik, szétadóztatják (Franciaország - 75% adó), akkor ezek szépen elvándorolnak, és a plebs elkezdhet zsebpénzből milliárdeurós beruházásokat csinálni és többezet melósnak munkát adni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

katter, 2012.07.20 07:01

@rigolya: Inkább erre gondoltam:
http://www.youtube.com/watch?v=0Fn2Q1AAdxs
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pro libertate, 2012.07.20 00:38

@SzaszaG:
Melyik év volt az?

Az is érdekelne, melyik évben volt 7,5 GDP % a visszaesés...

Szerintem te folyamatosan két dologban tévedsz. Egyrészt azt hiszed, a hazugság megváltoztatja a valóságot, másrészt meggyőződésed, hogy a forradalmi ámokfutást mások hibáival jó színben lehet feltüntetni...
Ezek eredménye a nettó hazudozás.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html