Mennyibe kerül az élet Magyarországon?

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a februári inflációs adat és a januári ipari termelés első jelentése, valamint az államháztartás február végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató.
Domokos László, 2019. március 3. vasárnap, 10:08
Fotó: Reuters

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelmi forgalom tavalyi és 2018 decemberi adatait, részletes jelentésében. Tavaly az export euróban számolt értéke 4,3 százalékkal nőtt, az import 6,9 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 6,041 milliárd euró volt, 2,037 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál. Tavaly decemberben az export 2,7, az import 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 398 millió euró exporttöbblet 173 millió euróval volt alacsonyabb.

Kedden a kiskereskedelem januári forgalmi adatait teszi közzé a KSH. A kiskereskedelmi üzletek forgalma tavaly decemberben a nyers adat szerint 3,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. 2018-ban a forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított és a nyers adatok szerint egyformán - 6,0 százalékkal nagyobb volt az előző évinél.

Csütörtökön a januári ipari termelés első becslését teszi közzé a KSH. Tavaly decemberben az ipari termelés 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 5,7 százalékkal nőtt, a tavalyi év egészében az ipari kibocsátás 3,6 százalékkal volt nagyobb az előző évinél.

Pénteken a fogyasztói árak februári statisztikáját publikálja a KSH. Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, éppen úgy, mint tavaly decemberben. Egy hónap alatt, 2018 decemberhez képest, a fogyasztói árak átlagosan 0,3 százalékkal nőttek.

Ugyancsak pénteken közli a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének február végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatóját. Januárban az államháztartás többlete meghaladta a beérkezett uniós bevételek összegét: az államháztartás egyenlege januárban 244,5 milliárd forint többlettel zárt, vagyis a költségvetésnek a beérkezett 222,9 milliárd forint összegű uniós támogatások nélkül is többlete volt. A PM tájékoztatója szerint az év első hónapjának egyenlege az elmúlt két évtized legkedvezőbb adata. Az év első hónapjában az államháztartás központi alrendszerének egyenlege a központi költségvetés 186,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 23,0 milliárd forintos, illetve a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 35,0 milliárd forintos többletéből tevődött össze - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK