Hamarosan kiderül, mennyire drágult az élet februárban

Az iparról, a külkereskedelemről, az inflációról érkeznek adatok a jövő héten.
Szepesi Anita, 2020. március 8. vasárnap, 09:34
Fotó: Getty Images

Hétfőn közli a Pénzügyminisztérium az államháztartás központi alrendszerének február végi előzetes adatait. A részletes adatok szerint az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere januárban az egy évvel korábbihoz képest 82,0 milliárd forinttal, 4,2 százalékkal nagyobb, összesen 2051,9 milliárd forint bevételre tett szert, a kiadások 236,1 milliárd forinttal, 13,7 százalékkal haladták meg a tavaly januárit és 1961,5 milliárd forintot tettek ki. A központi alrendszer 90,4 milliárd forintos többlettel zárt, az egy évvel korábbi 244,5 milliárd forint aktívummal szemben - írta az MTI.

Kedden a fogyasztói árak februári adata mellett a külkereskedelem januári részletes tájékoztatója jelenik meg. A fogyasztói árak átlagosan 4,7 százalékkal voltak magasabbak januárban az egy évvel korábbinál. Az egyszeri és szezonális hatásokkal érintett termékektől megszűrt úgynevezett maginfláció 4,0 százalékra emelkedett januárban, a tavaly decemberi 3,9 százalék után. Januárban a szeszes italok, a dohányáruk, az üzemanyagok, valamint az élelmiszerek ára nőtt jelentős mértékben.

Az elmúlt évben az export euróban számolt értéke 3,9 százalékkal, az importé 4,8 százalékkal nőtt, az áruforgalmi mérlegtöbblet 4,855 milliárd euró volt, 665 millió euróval kevesebb az előző évinél. A kivitel tavalyi értéke 108,929 milliárd euró volt 4,075 milliárd euróval nagyobb az egy évvel korábbinál, és harmadik éve haladta meg a 100 milliárd eurót. Változatlan áron számolva a kivitel 4,2 százalékkal, a behozatal 5,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Csütörtökön az ipari termelés januári, második becslését teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A pénteki első becslés szerint januárban 2,4 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 2,7 százalékkal emelkedett a termelés.

HOZZÁSZÓLÁSOK