A NAPI Gazdaség cikke. Továbbra is bizonytalan helyzetben vannak a szakorvosjelöltek, mivel az ágazati reform végrehajtása során átalakított kórházak többsége nem tud új szerződéseket kötni, illetve kénytelenek a meglévőket felbontani. Nagyon sokan vannak, akik ugyan már kikerültek a kétéves központi gyakornokképzésből, de önálló szakorvosként még nem tevékenykedhetnek - mondta lapunknak Takács Péter, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Ez az átmeneti időszak átlagosan 2-3 évig tart, amikor a fiatal szakembereket - egyéni szerződések alapján - kórházakban, rendelőintézetekben foglalkoztatják. A rezidensek körében korábban pánikot keltett az a kiszivárgott információ, amely szerint az állam a szakorvosjelöltek mindössze egyharmadának fedezné a képzés költségeit. A központi finanszírozásból kiesők esetében - a nyilvánosságra került rendelettervezet szerint - vagy a képzőhelynek kellene kigazdálkodni a rezidensek munkabérét, vagy a szakorvosjelölttől kérnék a képzés költségeit. A felmérések szerint a rezidensek átlagosan 90 ezer forintot vihetnek haza havonta, a képzés költsége pedig 60 ezer forint körül van. A hallgatói érdekképviseletek néhány hónapja offenzívát indítottak a rezidensi rendszer védelme érdekében. A szaktárca tavasszal jelezte: radikális beavatkozást nem terveznek, de a képzési struktúra átalakítására javaslatot tesznek. Takács szerint a rezidensek között ismét fokozódik a nyugtalanság, egyre többen jelzik a szövetségnél, hogy munkáltatójuk a kórházi struktúraátalakítás miatt nem tudja tovább garantálni a foglalkoztatásukat. Becslések szerint jelenleg több mint ötezer fiatal szakember további sorsa bizonytalan. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja által készített tanulmány szerint a migrációs potenciál, azaz a végzős hallgatók és a rezidensek kivándorlási szándéka évek óta 60-70 százalék között van, a külföldre vágyó orvostanhallgatók és rezidensek 10 százaléka pedig konkrét lépéseket is tesz ennek érdekében. Változatlanul Anglia és Svédország a legkedveltebb célország. Az Egészségügyi Minisztérium a rezidensképzéssel kapcsolatos szakmai koncepció részleteit most dolgozza ki, az érintett szakmai szervezetekkel csak ezt követően kezdik, az egyeztetéseket - tudtuk meg a tárcánál. A szerződésekbe a minisztérium nem szólhat bele, így nem befolyásolhatja, kivel és milyen megállapodást kötnek a munkáltatók.