Már februárban újra szavazhat a Ház az Ab által bírált törvényről

Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezni fogja, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) által pénteken alkotmányellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt újratárgyalja és arról még idén februárban újra szavazhasson az Országgyűlés.
MTI, 2017. január 13. péntek, 17:09

A tárca erről szóló közleményét azt követően adta ki, hogy az Ab az államfő kezdeményezésére kimondta: a támadott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek.

A minisztérium közleménye szerint céljuk, hogy "a formai eljárási követelmények be nem tartása miatt kifogásolt rendelkezések" azok korrigálása után az eredeti elképzeléseknek megfelelően 2018. január elsején hatályba léphessenek.

Közleményük szerint a tárca üdvözli, hogy az Ab a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény vizsgálata során megállapította: szükség van a közigazgatási eljárásjog és perjog teljes megújítására, továbbá az önálló közigazgatási perrendtartási kódex megalkotása az európai jogfejlődés útja.

HOZZÁSZÓLÁSOK