Szerda délután a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes lesz gomolyfelhő-képződés, és többfelé várható zápor, zivatar. Este, éjszaka délnyugat felől csökken a csapadékhajlam, miközben a felhőzet is egyre inkább vékonyodni kezd.

Hajnalban már inkább csak északkeleten lehet néhol zápor, emellett ekkor elsősorban az északi, északnyugati tájakon átmeneti ködfoltok alakulhatnak ki.

Csütörtökön a Dunántúl nagy részén változó vastagságú magasszintű felhőzet szűri a napsütést, gomolyfelhők a Dráva mentén lehetnek, de ott is csak néhol alakulhat ki záporeső, esetleg zivatar. A Dunától keletre viszont a fátyolfelhők mellett ismét erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és kelet, délkelet felől egyre több helyen alakul ki zápor, zivatar.

A déli, délnyugati szelet ma egyes tájakon élénk lökések kísérhetik, majd éjszakától alapvetően mérsékelt lesz a légáralmás. Intenzív záporok, zivatarok környezetében azonban erős, esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 22 és 28 fok között várható - írják a meteorológusok.

Pénteken a fátyol- és gomolyfelhőzet mellett nyugaton több, keleten kevesebb napsütés várható. Az ország északkeleti harmadán több helyen valószínű zápor, zivatar, másutt csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél helyenként megélénkül. Zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható.

Szombaton a fátyol- és gomolyfelhőzet mellett többórás napsütés várható, főként az ország északkeleti felén alakulhat ki több helyen zápor, zivatar. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű.