A magyar piac is reagált arra, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) németországi megjelenése gyors árcsökkenést hozott Németországban - mondta a Világgazdaságnak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke, aki szerint bő egy hét alatt 20 eurócentet esett kilónként az élő sertések ára Németországban. A korábbi 400 forint körüli hazai felvásárlási árak is 360-385 forintra csökkentek itthon, de a magyar sertések exportára még tartja magát 400 forinton.

A gondot az jelenti, hogy az exporttilalom miatt a németeknél bennragadt húst a cégek dömpingáron terítik, ezzel pedig lenyomják a hazai húsfeldolgozók árait. Akár évi 600-800 ezer tonna németországi hús is bennragadhat a kínai exporttilalom miatt. Viszont Kínában az eltérő gasztroszokások miatt felvásárolták az európai fogyasztók számára kevésbé értékes termékeket - fej, láb, farok - is el lehetett adni a kínaiaknak, így nem volt akkora nyomás a húsfeldolgozókon, hogy például a karajon, a tarján, a szűzérmén akarják megkeresni a sertés árát - közölte Éder, aki szerint ez most megváltozhat.

Összességében idén a járvány közvetett hatásai miatt a húsfeldolgozó-ipar első féléves teljesítménye 4, míg a húskészítménygyártás 8 százalékkal esett ráadásul a húszszövetség a következő időszakra jobb esetben is csak kisebb növekedést remél. A dömpinghús a magyar piacon nagyon fájdalmasan csapódhat.