Így ezentúl csak a törvényben meghatározott kulturális követelményeknek megfelelő alkotások kaphatnak közvetett és közvetlen - azaz adókedvezmény formájában nyújtott - állami támogatást - derül ki a filmtörvény módosításáról a kormány számára készített előterjesztésből. A filmeket - a német, angol és máltai mintákhoz hasonlóan - egy pontrendszer alapján értékelik majd, ami a kulturális tartalomra és a gyártási feltételekre vonatkozik. A jogszabály módosítását várhatóan sürgősséggel tárgyalja a parlament, hogy a nyári szünet előtt elfogadhassák. Azért sietős, mert Magyarország előző filmtámogatási programja 2007 végén lejárt, az új jóváhagyásáig pedig nem köthetők újabb támogatási szerződések. (A törvénymódosítás hatálybalépése után valamennyi, 2007. december 31-e után indult támogatási ügyben alkalmazni kell az új szabályokat.) Az előzetes számítások szerint a kulturális kritérium bevezetése 15-20 százalékkal csökkenti majd a filmgyártáshoz kapcsolódó adókedvezményeket. Ez a központi költségvetésnek évi 250-350 millió forintos (2010-től 400-450 milliós) megtakarítást eredményez, azonban nagyságrendileg ugyanakkora bevételkiesést is jelent a gyártáshoz kapcsolódó egyéb bevételek (adók, járulékok) elmaradása miatt. A húszszázalékos adókedvezmény megmarad, de a kedvezmény alapja bizonyos esetben csökken. Ha a film közvetlen gyártási költségének legalább 80 százalékát Magyarországon költik el, akkor az adókedvezmény alapja a közvetlen gyártási költség 100 százaléka. Azonban ha 80 százaléknál kisebb a magyar filmgyártási költség, akkor azzal arányosan csökken a közvetett állami támogatás alapja. (Ez a törvényalkotók reményei szerint a magyarországi költést ösztönözni majd.) A kedvezmény alapja ekkor a filmgyártási költség, valamint a magyarországi filmgyártási költés filmgyártási költséghez viszonyított arányának 1,25-szerese. (Például ha egy 100 millió forintból gyártott filmnek a felét, 50 milliót költenek el Magyarországon, akkor 62,5 millió az adó alapja, ami a 20 százalékos adókulccsal számolva 12,5 millió forint kedvezményt jelent.) Az úgynevezett 80 százalékos szabály bevezetése is jogharmonizációs kötelezettsége Magyarországnak, ugyanis az EU elvárja a tagállamoktól, hogy az állami támogatások elköltését tegyék lehetővé legalább 20 százalékban az érintett tagállamon kívül. Ekkora külföldi költés nem kötelező, csak lehetőség, azonban az adókedvezményt a 80 százalékos magyarországi költés után is a filmgyártási költség 100 százalékára lehet majd érvényesíteni. Folytatás a hétfői Napi Gazdaságban