Maradt az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően hétfői ülésén helybenhagyta a 6 százalékos alapkamatot az MNB monetáris tanácsa.
NAPI, 2011. május 16. hétfő, 14:00
Fotó: Napi.hu

A Napi-konszenzus várakozásának megfelelően, hétfői kamatdöntő ülésén a jegybank monetáris tanácsa nem változtatott a 6 százalékos irányadó rátán. A részleteket, a döntés hátterét a délután három órakor kezdődő tájékoztatón ismerteti Simor András jegybankelnök.

A jegybank a márciusban publikált inflációs jelentésében jelezte: a jelenlegi kamatkondíciók mellett 2012 végére elérhető a három százalékos inflációs célszint - ez a legfőbb érv a tartás mellett. Ugyan a márciusi inflációs adat a 4,2 százalékos várakozás helyett 4,5 százalék lett és áprilisban tovább gyorsult, 4,7 százalékra, miközben a maginfláció is 2,7 százalék lett, ám ez feltehetően mégsem adott okot a szigorításra. Két hónap inflációs adatára még nem "ugrik" az MNB, ehhez arra lenne szükség, hogy az infláció pályája tartósan megemelkedjen, ráadásul az euró is tartósan 270 forint alá került.

Ám az korántsem zárható ki, hogy némileg megváltozik a jegybanki kommunikáció a jövőbeni kilátásokat illetően. A közlemények végén az MNB általában hangsúlyozza, hogy az inflációs kilátások rosszabbodása esetén kamatemelésre kerülhet sor, illetve a körülmények javulása esetén vágásra is mutatkozhat esély. A márciusi inflációs jelentés nagyjából egyenlő esélyt adott ennek a két alternatív szcenáriónak - de a vártnál rosszabb inflációs adatok miatt elképzelhető, hogy az utóbbira vonatkozó mondat kikerül a közleményből.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2011.05.16 14:13

Eu infláció 3,2% ECB alapkamat 1,25%
Magyar infláció: 4,7% alapkamat 6%

Mire jó a magas alapkamat:

Erősítí a forintot csökkenti az inflációt
csökkenti az eyportot és ezáltal a növekedést
növeli az állampapirok után fizetendő kamatterheket
növeli forinthitelek kamattartalmát
növeli a bankok kamatmarzsát (drágábban tudnak hitelezni, nálunk 5-6% németeknél 1-3%)

Szóval a bankoknak jó mindenki másnak meg rossz...

Attól kehes ez a gazdaság, hogy túl erős a forint, nem versenyképes eléggé az exportunk
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html