Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Arra a kérdésre, hogy mikor tesz javaslatot a gazdasági bizottság a monetáris tanács "külsős" tagjainak a személyére, azt válaszolta, konkrét időpont még nincs, először megvárják, amíg az országgyűlés elfogadja a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvénymódosítási javaslatot. A politikus szerint ez akár már a jövő héten meg is történhet, ha nem lesz elfogadott módosító indítvány.

Rogán Antal elmondta: célja az, hogy ha reális, a parlament március elején hozza meg a monetáris tanács új tagjaira vonatkozó döntését.

Jelezte, hogy a gazdasági bizottság tagjainak lesz módjuk a jelöltek meghallgatására.

Az országgyűlés hétfőn kezdte meg a jegybanktörvény módosításának vitáját. A javaslatot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter január 13-án terjesztette a Ház elé, azt indítványozva, hogy a jövőben ne a köztársasági elnök nevezze ki, hanem az országgyűlés a gazdasági és informatikai bizottság javaslatára válassza meg és menthesse fel a monetáris tanács négy "külsős" tagját.

A monetáris tanács elnöke változatlanul a jegybankelnök, tagjai továbbra is az MNB alelnökei. Változás a rajtuk kívüli négy tag esetében lesz: eddig közülük kettőt az MNB elnöke, kettőt pedig - az ő véleményének kikérése után - a miniszterelnök nevezett meg. A kinevezés a köztársasági elnök joga volt.

A monetáris tanács bármely tagját jelenleg a köztársasági elnök mentheti fel, de csak két esetben: ha nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el. A módosítás után a felmentési okok változatlanok maradnak, de az államfő csak az MNB elnökét és két alelnökét mentheti fel, míg a másik négy tag felmentése az országgyűlés jogává válik.

    A törvénymódosítási javaslat részletes vitáját szerdán folytatja le a parlament.