Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A januári jegyzőkönyvben is az állt, hogy az irányadó ráta jelenlegi szintje összhangban van a középtávú inflációs céllal, így sem az elemzők, sem pedig a pénzpiaci szereplők nem számítottak változtatásra februárban. Ugyanakkor lefelé mutató kockázatok övezik az inflációs pályát, ami azt jelenti, hogy a jegybank inflációs célja teljesülése veszélybe kerülhet, ha az MT nem lazít a kamatkörnyezeten - véli Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Ertse Bank Zrt. elemzője.

Az MT tagjai közül néhányan pár hete arról nyilatkoztak, hogy a márciusi felülvizsgált inflációs számok tükrében felülvizsgálják az álláspontjukat. A prognoszták szerint ez azt jelenti, hogy a decemberben publikált inflációs adatot lefelé módosítják, melynek következtében kamatvágásba kezdhet a jegybank. Amellett, hogy januárban újabb mélypontra került az árszínvonal változás üteme (-1,4 százalék év/év alapon), az ECB eszközvásárlási programja is segítheti egy újabb kamatvágási ciklus beindítását. A közlemény ezért ma háromkor különösen fontos lehet, ugyanis a szövegezés megváltoztatása iránymutatásként szolgálhat. Továbbra is érdemes figyelemmel követni a jegybankárok megszólalásait, hiszen a tanácstagok nyilatkozatai tartalmazhatnak fontos információt a kamatvágás időpontját, illetve mértékét illetően.

Kapcsolódó

Hol lehet az alja?

Márciusban a negyedéves inflációs jelentés további dezinflációs trendet és deflációs kockázatot jelezhet előre. Mivel már több monetáris döntéshozó is utalt rá az elmúlt hónap során, az elemzők már tényként kezelik az újabb kamatcsökkentési ciklus megindítását, az első kamatvágásra akár már a márciusi ülésen is sor kerülhet. Véleményünk szerint 1,6-1,9 százalékos minimumszinten állhat meg a jegybank és inkább több, kisebb csökkentésre, mint egyszeri nagyobb mérséklésre készülhetünk fel - fogalmazott Kiss Mónika, az Equilor Zrt. senior elemzője.

Az importált árcsökkenés miatt ugyanis csökken az esélye, hogy az árstabilitásnak megfelelő inflációs céllal összhangban alakuljon a haza infláció. Március elejéig, amikor az első hitelminősítői vélemény megérkezik a magyar államadóssággal kapcsolatban (a Moody's-é március 6-án, majd az S&P-é március 20-án nem számít az elemző érdemi elmozdulásra az árfolyamban, a kamatcsökkentés devizagyengítő hatását pedig a kezdődő ECB-program és/vagy az ukrán helyzet rendeződése ellensúlyozhatja.

A GDP gyorsítja-e majd az árakat?

Az elmúlt hónap adatai tovább erősíthették a jegybankot abban a felismerésben, hogy a jelenlegi folyamatokat a decemberi inflációs jelentés lefelé mutató inflációs kockázatokat rejtő alternatív pályája ragadja meg leginkább - kommentált Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő Zrt. portfoliómenedzsere. A januári inflációs szám ismét negatív meglepetés lett, és a maginflációs mutatók is azt mutatják, hogy a fékeződő infláció egyre több termékkör áralakulásában tetten érhető. Januárhoz képest az erősebb forintárfolyam is csökkenti az esetleges kamatvágás kockázatát.

A kilátásoknál az egyetlen bizonytalanságra okot adó adat a meglepően erős negyedik negyedéves GDP-szám volt. Kérdéses, hogy az MNB az adat függvényében mennyire gondolja újra a kibocsátási rés záródására vonatkozó korábbi feltételezéseit, azaz jelentkezhet-e az erősebb növekedésnek a korábban vártnál hamarabb árfelhajtó hatása? A külső környezet továbbra is támogató, a görög válság kapcsán úgy tűnik, egyelőre áthidaló megoldás született, az USA-ban pedig ugyan közeleg a kamatemelés, de a várakozásokba ez teljesen beépült, és az európai kamatszintet egyelőre nem tudta magával húzni, így az eurózónában maradt a rendkívül alacsony, sok esetben negatív kamatkörnyezet. A külső környezet és kockázat érzékelés kapcsán érdemes említeni a cds-felár elmúlt hónap során tapasztalt jelentősebb szűkülését - véli az elemző.