Máris megbukott az új rendszám?

A Fidesz parlamenti frakciója szerint a kerékpárt szállító autók harmadik, szürke rendszámmal való felszerelése "hülyeség", ezért az erről szóló törvény felülvizsgálatára kérik a kormányt - írja az Inforádió.
Szász Péter, 2017. május 10. szerda, 17:02

A harmadik rendszám szürke színű, 5500 forintba kerül és azért kell, mert a vonóhorgon szállított biciklik eltakarják az autó rendszámát.

A tulajdonosnak vagy az üzembentartónak be kell jelentkeznie a megszokott műszaki vizsgaállomásra, el kell vinnie az autót, rászerelve a kerékpártartóval. Ott rövid szemrevételezéssel és fényképezéssel elvégzik a vizsgálatot, és erről kibocsátanak egy műszaki adatlapot, majd ezzel lehet elmenni a járási hivatal okmányirodájába, a kormányablakba, és ott lehet igényelni a rendszámot.

Időközben az is kiderült, hogy az 5500 forint valójában majdnem 10 ezer, mert a harmadik rendszámot 2300 forintért írják be a kocsi papírjaiba.

Ráadásul a nem állami vizsgaállomásokon külön le kell műszakiztatni az autót, mielőtt kiadják a harmadik rendszámot. Ez is időbe és pénzbe kerül, mint ahogyan az is, hogy a csomagtérajtóra rakott kerékpártartók esetében ki kell alakítani a rendszámtáblát megvilágító lámpa helyét. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a Fidesz-frakció a törvény felülvizsgálatára kérte a kormányt - írja az Inforádió.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy a kormánypárti képviselőcsoport "hülyeséggé nyilvánította" a kerékpárt szállító autók harmadik rendszámáról szóló szabályt.

HOZZÁSZÓLÁSOK