Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A rendőrségről szóló törvényt a bizottsági előterjesztés oly módon is megváltoztatná, hogy biztonsági intézkedés az államhatár védelmében is végrehajtható legyen. Egy változtatás azt is lehetővé tenné, hogy a katonákra is vonatkozzanak a rendőrségi törvény egyes paragrafusai akkor, ha a tömeges bevándorlás okozta krízis kezelésében vesznek részt.

Ellenzéki képviselők - köztük Harangozó Tamás (MSZP) - azt nehezményezték, hogy a miniszteri utasítás, amely szerint a katonák a rendőri vezetés alá kerülnek, ellentétben áll a honvédségi törvénnyel, amely szerint saját felettesüktől fogadhatnak el utasítást. A szocialista politikus arra is választ várt: a katonák használnak-e fegyvert és arra is, jelenleg milyen felhatalmazás vagy jogszabály alapján vannak a határon fegyveres katonák.

Apáti István (Jobbik) szintén azt firtatta: mit jelent, hogy a katonákat nem terheli fegyverhasználati kötelezettség, valamint azt, milyen kényszerítő eszközök állnak a hivatásos állomány rendelkezésére. Van-e éles lőszer az állománynál? - kérdezte. A politikus a vitában úgy fogalmazott: korábban magukat függetlennek álcázó "liberálnácik" biztosították a Fidesz számára annak lehetőségét, hogy magyar katonák Afganisztánban képviseljék az amerikai típusú demokráciát.

Fodor Gábor (MLP) mindezt visszautasította és kijelentette: egy kulturált vitában ilyen képviselő nem mond. Közölte azt is: nem támogatja a kormány javaslatát, a többi közt azért, mert az lehetetlen helyzetbe hozza a katonákat, akiket olyan feladatokra vetnek be, amelyre nincsenek kiképezve.

Schiffer András (LMP) is alapvető alkotmányossági problémákat vetett fel amiatt, hogy összemosódnak a rendőrségi és honvédségi funkciók. Kijelentette: rendészeti feladatokra a honvédek nincsenek kiképezve.

Dankó István, a honvédelmi tárca államtitkára válaszában a jogszabályi hierarchiára hívta fel a figyelmet, amelynek szerinte nem mond ellent a katonákra vonatozó miniszteri utasítás, amely csak a rendőrség és a honvédség együttműködésének kereteit határozza meg. Hozzátette: a rendőrség járőrözéskor irányíthatja a katonákat. Kijelentette azt is: a katonák fegyverhasználati kötelezettségét jogosultságra szűkítik, és leszögezte: nem szándék a fegyverhasználat, azt csak a saját vagy társa életének veszélyeztetése esetén alkalmazhatja a katona, de tilos az élet kioltását célzó tevékenység.

Közölte azt is: a katonák jelenleg a Határozott fellépés 2015 nevű gyakorlat részeként vannak a határon, hogy felkészüljenek a feladatra, amelyet a jelenleg tárgyalt jogszabály elfogadása után kaphatnak. A honvédség kész gyorsan, bármely irányban meghosszabbítani a biztonsági határzárat, ehhez megfogalmazása szerint óriási erőket csoportosítottak át - számolt be.

Kijelentette még: a katonák már a kiképzésük során felkészültek rendészeti feladatok ellátására, de a balkáni missziók során is elláttak ilyen feladatokat. Közölte: a vitatott feladatkör alapfeladata a katonáknak, rendészeti feladatra pedig kizárólag a tömeges migrációs válsághelyzet kezelése során vethetők be.

Az alkalmazható kényszerítő eszközöket firtató kérdésre azt mondta: az lehet akár egy fadarab is, vagy rendszeresített eszköz.