Máshogy kellene buszozni a fővárosban egy szakszervezet szerint

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) azt kéri Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt sürgősen rendeljék el ismét országszerte és egységesen a közösségi járművek első ajtajának lezárását.
Csernátony Csaba, 2020. december 9. szerda, 10:41
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A szakszervezet kockázatosnak tartja, hogy a közösségi közlekedésben nincs egységes védekezési rend; az első ajtók lezárására a sofőrök védelme miatt van szükség.

Van olyan szolgáltató - például Debrecenben és Miskolcon -, amelynél a tulajdonos önkormányzat vagy maga a cégvezetés már hetekkel ezelőtt elrendelte az elsőajtós zárlatot, míg más társaságoknál túlzottnak tartják a járművezetők aggodalmát, ezért nem is teljesítik a kérést.

Az EKSZ szerint így van ez a fővárosban is, ahol a szolgáltatást megrendelő Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetése tartja feleslegesnek a BKV-járműveken az elsőajtós lezárást - így a sofőrülés kordonnal való elkerítését is -, és mindössze egy matricán kérik az utasokat, fáradjanak távolabb a járművezetőtől. Közölték azt is, hogy más a gyakorlat a fővárosi agglomerációban is közlekedő járatokon, bár ott sem egységes.

HOZZÁSZÓLÁSOK