Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a büntető tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági javaslatról azt mondta: az féléves türelmi időt enged arra az esetre, amikor nem a tárhelyszolgáltatónak kell eltávolítani a bűncselekményt megvalósító tartalmat, hanem az internetszolgáltatónak kell blokkolni azt. Ez a türelmi idő alatt önkéntes, 2014. január 1-je után viszont bírsággal is rákényszeríthető lesz az internetszolgáltató a blokkolásra.

Az államtitkár azzal érvelt: ha külföldi a szerver és a tárhelyszolgáltató nem a magyar jog hatálya alá tartozik, akkor csak a belföldi internetes szolgáltató blokkolásos megoldása vezethet eredményre.

A jobbikos Staudt Gábor nem értett egyet a javaslattal. Nem gondolta volna - mondta -, hogy a kormány keleti nyitás politikája a kínai típusú demokráciák felé való nyitást jelenti.
Az MSZP-s Lamperth Mónika azt kifogásolta, hogy a bizottsági módosító javaslatot csak kedden reggel kapták kézhez. A szocialisták ezért nem is vettek részt a róla döntő szavazásban.