A közterületi maszkviselés kapcsán az éjszaka megjelent kormányrendelet értelmében - szemben a miniszterelnök esti bejelentésével - a 10 ezer fő feletti településeken a polgármesterek hatásköre lett a szabályozás - írja Fabebook-bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint abszurd, hogy Budapesten ezt a felelősséget a 23 kerületi polgármesterre terhelték, mert így szinte lehetetlen a városra egységes szabályozást megalkotni.

A főpolgármesteri hivatal most egyeztetést kezdett a kerületekkel, hogy a védekezés hatékonyságát közös szabályozással erősítsék.

Közben néhány polgármester már nyilatkozott a szabályokkal kapcsolatban.

VI. kerület

Terézváros közterületein november 12-étől hat éves kor felett mindenkinek kötelező a maszkviselés.

A Hunyadi téri sportpályát bezárák, és a szabadtéri fitneszpark sem használható.

A játszóterek és kutyafuttatók nyitva maradnak, de szigorúan ellenőrzik a maszkhasználatot - írja Soproni Tamás polgármester.

A Hunyadi téri Vásárcsarnokba szombattól belépni csak a Hunyadi tér felől lehet, a kijárat pedig az Eötvös utca felé lesz. Maszk viselése a csarnokban és a termelői piacon is kötelező. Az Eötvös 10-ben elmaradnak a programok, a SportPont pedig bezár.


XVIII. kerület

Szaniszló Sándor 18. kerületi polgármester azt írta, hogy Pestszentlőrinc- Pestszentimre területén november 11-től 6 éves kor felett valamennyi közterületen kötelező a maszkhasználat. Kivétel a Péterhalmi-erdő, a Bélatelepi-erdő, a Kapocs utcai kiserdő, illetve a közparkok területe.

XI. kerület

Újbudán szintén valamennyi közterületek kötelező a maszk viselése 6 éves kor fölött. A parkok, zöldterületek, zöldterületen lévő játszóterek területén csak ajánlott, de nem kötelező. Szintén ajánlott a maszkhordás a liftek, társasházi közös helyiségek területén, valamint autóban ülve abban az esetben, ha a sofőrön kívül a járműben ülő személyek nem együtt élő családtagok - írja László Imre polgármester.

XXIII. kerület

Soroksáron szintén minden közterületek maszkot kell viselni a 6 éven felülieknek, kivéve a parkokat, zöldterületeket.


Csepel

A XXI. kerületben ugyancsak a parkok és a zöldterületek kivételével kötelező a maszkviselés. A  kutyafuttatók a nyitvatartási időben korlátozás nélkül látogathatóak.  A maszk viselése itt szintén kötelező.

A Csepeli Strand nem látogatható (kivéve a fedett medence a versenyszerűen sportolók számára).

A Hollandi úti Ifjúsági tábor, a Királyerdei Művelődési Ház, a Radnóti Miklós Művelődési Ház, a Szabó Magda Közösségi Tér, a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény, a Csepel Galéria és a Rákóczi Kert épülete bezár.

A Rákóczi Kert parkja nyitva marad. Az egyéni sportolás idejét kivéve, a park területén, mivel az fenntartói döntés szerint nem közterület, a maszk viselése kötelező. A Királyerdei Művelődési Házban működő posta továbbra is nyitva tart - írja Borbély Lénárd polgármester.

A Nyugdíjas Közösségi Ház, az önkormányzati játszóház zárva tart és nem nyílik meg a csepeli jégpálya sem.

A Csepeli Piacon a maszk viselése továbbra is kötelező.

Székesfehérváron

  • a történelmi Belvárosban,
    valamennyi közterületi, valamint nyilvánosan elérhető parkolóban különösen a bevásárlóközpontok, üzletek, a kórház, a rendelőintézet és valamennyi egészségügyi intézmény parkolójában,
  • az összes buszmegállóban,
  • az autóbuszállomás egész területén,
  • a vasútállomás egész területén,
  • a játszóterek területén a gyermeket kísérő felnőttek számára,
  • a kutyafuttatókban a gazdák számára kötelező a maszk viselése.

A maszkviselést a rendőrség és a közterület-felügyelet ellenőrizni fogja - írja Cser-Palkovics András polgármester.

Szegeden a város teljes belterületén kötelező a maszkviselés. Ez azt jelenti, hogy a parkokban, zöldterületeken is (a szerk.)

Nagykanizsán is kötelező a maszk viselése, de itt a parkok és a zöldterületek kivételt képeznek. Az arcot és az orrot természetesen az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön is el kell takarni.

Vasárnaponként a Csarnok Üzletház (vásárcsarnok) és a Bolhapiac működése szünetel, a magán használtcikk vásár is zárva tart ekkor.



Győrött még nem döntöttek a szabályozásról, Dézsi Csaba polgármester szerdán 18 óra után ígért részletes tájékoztatást.

A kedd éjjel megjelent és szerda éjféltől hatályos rendelet értelmében

  • este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lép életbe, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Emellett a kutyasétáltatók is felmentést kaptak.
  • Minden gyülekezés tilos.
  • Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A házhoz szállítás adminisztratív terheit a Kormány csökkenti és bevonhatóvá teszi a taxisokat a feladat ellátásába. Az üzemi étkezdék nyitva tarthatnak.
  • Az üzletek - a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével - este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. Az e rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.
  • Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket valamint a karácsonyi vásárokat. A vallási közösségek szertartásai a vallási közösség döntése szerint tarthatóak meg. A Kormány felkéri a vallási közösségeket, hogy a szertartásaik során a magatartási szabályokat az általános szabályokkal összhangban határozzák meg.
  • A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. Az egyéni szabadtéri sportok gyakorlása engedélyezett. A vonatkozó jogszabályok szerint versenyszerűen sportolók e tevékenységükben nem korlátozhatóak.
  • A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.
  • A bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Az iskolák a középfokú oktatásban 9. osztálytól digitális munkarendben működnek. A középfokú intézmények kollégiumai az iskolaigazgató döntése szerint működnek.
  • Az egyetemek, főiskolák digitális munkarendre térnek át. A felsőoktatási intézmények kollégiumai bezárnak, ez alól kivételeket a rektor állapíthat meg. A tartózkodás különösen a határontúli és külföldi diákok, illetve a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők számára engedélyezhető.
  • Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak. Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg.
  • Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt. Kórházak, iskolák, óvodák, bölcsődék dolgozóit és a szociális intézményben dolgozókat - külön kormányrendeletben foglaltak szerint - hetente tesztelni kell.