Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miért is ne lehetne kétségbe vonni egy pénzügyminiszter szavait, ha ellentmondanak a nemzet vágyainak és a hivatalban lévő kormány terveinek? - írta Matolcsy György MNB-elnök a Növekedés.hu-n.

Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton a közgazdász vándorgyűlésen három erős állítással hívta fel magára a figyelmet. Bár ne tette volna - fogalmazott az MNB első embere.

Meddig tart az aranykor?

Korszakhatárban vagyunk, vagyis az aranykor, ami mögöttünk van, kezd véget érni - fogalmazott a közgazdászok előtt a pénzügyi tárca vezetője. Véleménye szerint a romló külső környezet az Európai Unióra és Magyarországra is hatni fog, de jelenleg még nincs recesszió.

Ehhez képest Matolcsy a friss írása szerint úgy látja, hogy nincs még vége az új magyar aranykornak, az még évtizedekig tart, és a végén az ország sikeresen felzárkózik a nyugati fejlettséghez és életminőséghez. Az ország ugyanis képes lesz folytatni az immár hét éve tartó felzárkózást, amikor az átlagosan 3,5 százalékos gazdasági növekedés révén évente átlag két százalékkal közeledett az uniós átlaghoz. Szavai szerint a magyarok rátaláltak a receptre és kreatívan megújítják a magyar modellt, amely jól ötvözi az állam és a piac eszközeit, a hagyományos és a nemhagyományos megoldásokat.

Nem gyűrűzik be?

A miniszter egy másik állítása szerint a német gazdasági lassulás nem gyűrűzik be a magyar gazdaságba. Varga úgy fogalmazott, hogy a német ipar már közel egy éve gyengélkedik, azonban a szolgáltató szektorban még nincs visszaesés, a szolgáltató szektor jó teljesítményének köszönhető, hogy még nincs recesszió.

Erre Matolcsy úgy reagált: "Tényleg? Ezt már hallottuk a hetvenes években." Véleménye szerint inkább fel kellene készülni arra, ha esetleg mégis hatna ránk a német gazdaság megtorpanása.

És mi van az forinttal?

Varga arról is beszélt Nyíregyházán, hogy kiszámítható, stabil forintárfolyam kell. A befektetők számára ugyanis komoly aggodalom, ha nem stabil egy a deviza, és a munkavállalók bérnövekedése is elveszik, ha leértékelődik a forint.

Ez a miniszteri vélemény különösen rosszul esett Matolcsynak. Egyesen azt írta: "a harmadik miniszteri állítás azonban ezeken is túltesz, ez már valami más". Egyből fel is teszi azt a költői kérést, hogy Varga számára mi lenne a stabil árfolyam: a 330/320/310 vagy 300 forintos euró, esetleg 240 forintos, mint 2008 tavaszán?

"Ha van a miniszternek árfolyamcélja, akkor az elmúlt években is bizonyára volt: akkor miért nem érte el? Nem akarta, nem tudta, esetleg csak mondta, de nem csinálta?" - dühöng az MNB-elnök, aki egyúttal újra megállapította, hogy a magyar jegybanknak nincs árfolyamcélja.

Ha pedig van a miniszternek kedvenc árfolyamszintje, amit stabilan akar tartani, akkor mit kíván tenni ennek elérése érdekében - folytatja Matolcsy, aki azt is hozzátette:

ugye azt sem hiszi, hogy használ Magyarországnak, ha - nem először - meggondolatlanul beszél a forint árfolyamáról?