A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Skót lapok szerint a jelenlegi londoni magyar nagykövet, Csák János lehet a nemzetgazdasági tárca irányítója − igaz, a Herald Scotland szerint a szakember csak a jövő évi választások után venné át a minisztérium irányítását. Tartja magát a hír, hogy újra lesz pénzügyminisztérium, amelyet a várakozások szerint Varga Mihály irányíthat. A piaci vélemények szerint fontos, hogy Matolcsy mellett az MNB-ben a szakma által elfogadott személyek kapjanak mandátumot, ezért ütköztek meg sokan azon, hogy a múlt héten Balog Ádám, a nemzetgazdasági tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkárának alelnöksége merült fel.

A hírek szerint a fiatal szakembert lojalitása miatt vinné magával Matolcsy, ez a "barátság" nem túlzottan régi keletű − korábban komoly vitákat szült a minisztériumon belül az adóterület "krónikus" szakemberhiánya. Balog a monetáris és a pénzügypolitika terén eddig nem tette le a névjegyét, kinevezése ezért sokak szerint a bizonytalanságot erősítené.

Korábban a Magyar Bankszövetség két vezetőjének neve is felmerült az alelnöki poszt várományosai között, Patai Mihály, az UniCredit Bank Hungary Zrt. vezérigazgatója, korábbi elnök azonban jelezte, "nem valószínű" szerepvállalása. A hírek szerint a politikának és a piacnak is megfelelne Kovács Levente jelenlegi főtitkár, de szólnak érvek Auth Henrik, a Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatója, korábbi MNB-alelnök mellett is. Authot azonban az állandó Matolcsy−Járai versengésben egyértelműen korábbi főnökéhez sorolják.

Új alelnökjelöltként vetődött fel a napokban Baranyay László, az MFB Zrt. vezérigazgatójának neve: sokak szerint jelölése megnyitná az utat az MFB átalakítása előtt, hogy hatékonyabban vehessen részt a vállalkozások forráshoz juttatásában. Ennek levezénylésével egyes hírek szerint Töröcskei Istvánt, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatóját bíznák meg. Baranyay jegybanki szerepvállalása kapcsán az Authéhoz hasonló ellenérvek merülnek fel, a kétpólusú hazai gazdaságirányításban ugyanis az MFB egyértelműen a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kötődik.