Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A levélben Matolcsy György tájékoztatta a biztost, hogy Magyarország az államháztartás uniós módszertan szerinti egyenlege 2011-ben 1204,6 milliárd forint többlettel zárt, ami a GDP 4,3 százalékát jelenti.

A múlt évre vonatkozó költségvetés annak elfogadásakor vállaltakhoz képest is - az évközbeni egyszeri tételek nélkül - mintegy fél százalékkal kisebb, 2,94 % helyett 2,43 százalékos hiánnyal zárt és 2004 óta ez volt az első év, hogy az EU által előírt 3 százalék alatt tudtuk tartani a költségvetési hiányt. A tervezetthez képest sokkal kedvezőbb hiány a szigorú költségvetési politika folytatása mellett alapvetően az arányos, egykulcsos adórendszernek köszönhető - állítja Matolcsy.

Az NGM szerint Ezek az adatok jól mutatják, hogy a magyar gazdaság a fenntartható fejlődés irányába halad, és a strukturális reform már bevezetésre került intézkedései további javulást biztosít a magyar költségvetés helyzetében. - zárta levelét a miniszter.

Mint azt tegnapi megírtuk a helyzet korántsem ilyen szép, hisz az NGM nem számolt el egyszeri kiadásként a hiányba  mintegy 616 milliárdnyi kiadást. Így az NGM szerint nem hiánynövelő tétel az Európai Bíróság döntése miatti áfavisszatérítés (250,0 milliárd forint), az Magyar Fejlesztési Bank 120 milliárdos tőkeemelése, a MÁV 50 milliárdos és a megyei önkormányzatok 196 milliárdos konszolidálása - így sikerült összehozni a "történelmi" hiányszámot.

 

Így alakult a hiány az NGM szerint
2011. előzetes tény
milliárd forintbanGDP százalékában
Kormányzati szektor EDP egyenlege1204,64,30
Egyszeri tételek (EDP módszertan szerinti összeg figyelembe vételével)
Nyugdíjreform és Adósságcsökkentési Alap törvényi előirányzatban figyelembe nem vett bevétele (bevétel)2228,87,90
Áfa visszatérítés az Európai Bíróság döntése alapján (bevétel-csökkenés)198,40,70
MFB tőkeemelés (kiadás)40,60,10
Végtörlesztés 2011. évre jutó hányada (kiadás)52,20,20
MÁV Zrt. adósságának átvállalása (kiadás)500,20
Egyszeri tételek EDP egyenlegre gyakorolt hatása összesen1887,66,70
Kormányzati szektor EDP egyenlege fenti egyszeri tételek nélkül-683-2,43
Forrás: NGM