Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Miközben az MNB által május elején publikált vitaanyag az integráció mellett és a jövő januári átállás mellett tette le a voksát, úgy tudjuk, hogy az összevonásra már 2013. október elsejével sor kerülne. A jegybank a felügyelet teljes mostani jogkörét átvenné, azaz a prudenciális felügyeleti terület mellett a pénzügyi fogyasztóvédelem is átkerül hozzá. Az szinte bizonyosnak látszik, hogy a kormányzat nem Szász Károllyal képzeli el a jövőt, ám még nem ismert, hogy ki lesz a jegybank felügyeleti területének vezetője, és az is kérdéses, hogy a terület vezetője alelnöki funkciót kap-e a jegybankban. (A PSZÁF jelenlegi elnöke ugyanakkor nem kizárt, hogy funkciót kap az új rendszerben is.)

Jogutód nélküli megszüntetés esetén az új szervezet felállítása könnyebb lenne, hiszen teljesen új rendszer épülhetne ki, ugyanakkor más szempontból − a folyó ügyek és a jogorvoslatok kezelése kapcsán − rendkívül aggályos egy ilyen lépés − jelezték jogi szakértők. Ráadásul a folyamat felgyorsítása is komoly kockázatokat hordoz magában. Ugyanakkor az integráció és a feladatkörök pontosabb kijelölésére gyors alkalmat adhat az, hogy a kormány még a tavaszi ülésszak alatt meg akarja változtatni a jegybanktörvényt − a kabinet összevonásról szóló döntésének felgyorsítását vélhetően az okozta, hogy így hamarabb tudják tájékoztatni az Európai Központi Bankot a tervezett változtatásokról.