Matolcsy: idén már nem tárgyalunk a bankadóról

A kormány a bankadó idei évi szabályairól már nem tud tárgyalni az érintettekkel - közölte a nemzetgazdasági miniszter.
NAPI, 2010. július 6. kedd, 13:18
Fotó:

Matolcsy György az MTI kérdésére leszögezte: a kormány a pénzügyi szervezetek ez évi különadójáról már nem tud tárgyalni, sem annak mértékről, sem a vetítési alapról, sem a befizetés ütemezéséről. Leszögezte, hogy a különadót ebben az évben az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat szerint vezetik be.

A nemzetgazdasági miniszter megjegyezte viszont, hogy a különadó következő két évre vonatkozó szabályairól lehet még tárgyalni. Arra a kérdésre, hogy erre mikor kerülhet sor, azt válaszolta, hogy a Bankszövetség vonult vissza a tárgyalásról, rajtuk a sor. A kormány nem kezdeményez megbeszélést.

Arra a kérdésre, hogy miről tárgyal a kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó, kedden kezdődő megbeszéléseken, Matolcsy György megerősítette, hogy a szokásos féléves felülvizsgálatról van szó. Mint hozzátette, most először találkozik a kormány hivatalosan az IMF-delegációval, eddig csak informális találkozó volt.

A felülvizsgálat végén, a következő, őszi fordulóban, augusztus-szeptemberben határoz a kormány arról, hogy Magyarország köt-e új megállapodást. Megismételte: erre csak akkor kerül sor, ha annak kedvezőek a feltételei az ország számára.

HOZZÁSZÓLÁSOK