A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Márpedig a Matolcsy György fémjelezte magyar gazdaságpolitikai vezetés 2010 májusa óta egy éhes kisgyermek elkeseredettségével figyelte az MNB-t, amely az utolsó nagyobb intézmény maradt − alapvetően az ECB regulái, valamint az Európai Bizottság (EB) és a Nemzetközi Valutaalap határozottsága miatt −, ahol a kétharmad nem érvényesülhetett a maga teljességében.

Kép: Napi Gazdaság, Marton Szilvia

A külföldi befektetők várakozásait és véleményét a forint- és állampapírpiac aggregálja, így mindkettőnél komoly volatilitás következhet 2013 februárjában. Akkor várható ugyanis, hogy a kormányfő megnevezi jelöltjét a jegybank élére, akit a köztársasági elnök nevez ki, hat évre. Ezt követően egy-két hét kell a jelölt parlamenti meghallgatásához, illetve szükség esetén ahhoz, hogy a piacok is megismerjék. Bár az érvényes szabályozás szerint egy személy két alkalommal is lehet az MNB elnöke, nem valószínű, hogy Orbán Viktor Simor Andrást újrázásra kéri fel. Az eddig felmerült nevek közül Matolcsy György "átzsilipelése" piaci sokkot okozna, míg Varga Mihály jelenlegi EU−IMF-ügyi főtárgyaló, úgy tudni, nem vállalná a megbízást. Lapunk információi szerint a posztra továbbra is Cinkotai János, a monetáris tanács (MT) jelenlegi külsős tagja a legesélyesebb jelölt, aki azonban a posztot valószínűleg hat évnél kevesebb ideig töltené be. Ugyanakkor az Index információ szerint Matolcsy is csapatot épít már az MNB-be készülendő.

Simor március eleji távozásával megnyílik az a jegybanktörvényben szereplő lehetőség Orbán előtt, hogy harmadik MNB-alelnököt is jelöljön. E jogával eddig az ECB-vel és az EB-vel való jó viszony érdekében nem élt. A teljes vezetőváltást az teszi lehetővé, hogy a jelenlegi alelnökök közül Karvalits Ferenc mandátuma március 26-án, Király Júliáé pedig július 2-án jár le. Ráadásul ha három alelnök lesz, akkor az MT létszáma a jegybanktörvényben szereplő maximumra, kilenc főre nőhet (most heten vannak), mivel a külsős, a parlament által kinevezett tagok száma ötre emelkedhet.

A monetáris politikával kapcsolatban az MNB legfőbb döntéshozó szerve az MT, kérdés azonban − noha az MNB új vezetése minden bizonnyal lojális lesz a kormányhoz −, hogy miben és milyen mértékben tudnak és akarnak változtatni. Elemzők szerint az alapkamat agresszív csökkentésének, valamint a devizatartalékok részleges keresletélénkítésre fordításának piaci korlátai vannak, ráadásul az árfolyam gyengülése újra a devizahiteleseket sújtaná majd. Egyelőre azt is csak találgatja mindenki, mit jelent a Matolcsy által a közelmúltban három helyen is felvetett "stratégiai együttműködés" a kormány és a jegybank között.

MT-tagok mandátumának lejárta
Simor András (elnök)2013. március 2.
Karvalits Ferenc (alelnök)2013. március 26.
Király Júlia (alelnök)2013. július 2.
Bártfai-Mager Andrea2017. március 20.
Cinkotai János Béla2017. március 21.
Gerhardt Ferenc2017. március 20.
Kocziszky György2017. április 4.
Forrás: MNB