Szavai szerint emellett az inflációs célkövetést rugalmassá tette mától az MNB. Mivel a következő 6-8 negyedévre várt infláció alacsony, ezért döntött a jegybank az új lazítási ciklus mellett. Azt addig érdemes folytatni, amíg az inflációs célkövetés keretében el nem sikerül a célt érni - mondta Matolcsy.

A március inflációs jelentés szerint az alappálya mérséklődött, míg az idei GDP-növekedési várakozás 2,5 százalékról 3,2 százalékra nőtt.

Az MT mai közleménye így fogalmaz: "A tanács megítélése szerint a magyar gazdaságot továbbra is kihasználatlan kapacitások jellemzik, és az inflációs nyomás tartósan mérsékelt maradhat. A reálgazdaság a monetáris politika horizontján dezinflációs hatású marad, a kibocsátási rés csak fokozatosan záródhat. A korábban beérkezett adatok alapján növekedett a valószínűsége az inflációs várakozások módosulásával érvényesülő másodkörös hatások kialakulásának. A márciusi Inflációs jelentés áttekintését követően a Monetáris Tanács megítélése szerint az inflációs kilátások és a reálgazdaság ciklikus pozíciója az irányadó ráta csökkentése és a tartósan laza monetáris kondíciók irányába mutat. Az óvatos kamatcsökkentés addig folytatódhat, amíg az a középtávú inflációs cél elérését támogatja."

Nincs rendszerszintű veszély

Matolcsy beszélt a brókerbotrány alatti eddigi hallgatásáról is. Eszerint azért nem szólalt meg az ügyben - csak alelnöke nyilatkozott -, mert az MNB nem lát rendszerszintű kockázatot a 3 brókerügyben. Emiatt a kamatdöntést sem befolyásolták.

Már látható, hogy a befektetők pénze az utóbbi időben a brókercégektől elindult a banki hátterű cégekhez, a bankokhoz, valamint az államhoz - mondta az MNB elnöke.

Nem értek egyet a jelenlegi magyar hitelminősítéssel, miszerint továbbra is a befektetésre nem ajánlott kategóriában vagyunk még - mondta az elnök,

Szükségessé vált az inflációs célkövetés vizsgálata - mondta Balog Ádám alelnök. Az MT szerint a következő években a 3 százalék továbbra is optimális cél. A rugalmas célkövetés szellemében viszont nem pontszerű cél, hanem sávot nevez meg a jegybank. Ez a jövőben +/- egy százalékpont lesz.

Az indoklás szerint az inflációs cél körüli +/- egy százalékpontos toleranciasáv hozzájárulhat a keretrendszer rugalmasabbá tételéhez. A toleranciasáv alkalmazása összhangban van a jegybankok nemzetközi legjobb gyakorlatával. A jegybank továbbra is 3 százalékos infláció elérésére törekszik, a toleranciasáv ugyanakkor megjeleníti, hogy az infláció a gazdaságot érő sokkok hatására e szint körül ingadozhat. A MT által figyelembe vett időhorizont továbbra is 6-8 negyedév. A most kitűzött inflációs cél következő felülvizsgálatára legkésőbb 3 év múlva, vagy a közös európai árfolyamrendszerbe (ERM-II) történő belépéskor kerül sor.

Az MNB az inflációs cél teljesülésének értékelését - eddigi gyakorlatának megfelelően - évente, az éves jelentésben teszi közzé.

Fizessen a fiktív kötvények után is a Beva!

Az MNB lefolytatta a jogi elemzést: ennek nyomán kezdeményezi a Bevánál, hogy a fiktív Quaestor-kötvények esetén fizessen kártalanítást a kötvényeseknek - mondta Windisch László alelnök. Ha nem lesz elég a pénz, akkor több éven keresztül pótbefizetés előírása következik az érintett pénzügyi intézmények számára.

Ezzel az MNB osztja a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) véleményét, miszerint ha "fiktív" volt a kibocsátás, akkor "a semmit adták el" a befektetőknek, ami érvénytelen szerződéseket és az eredeti állapot helyreállításának szükségességét vonja maga után. Ha ugyanis az eladott kötvények nem léteztek, akkor ezek alapján az ügyfeleknek nem is a kötvénykibocsátóval szemben áll fenn követelésük, hanem azzal a céggel szemben, amelyik eladta a nem létező kötvényeket. Márpedig ez éppen a forgalmazó, azaz a brókercég, amellyel szemben a követelések Beva-védelem alatt állnak.

Windisch hangsúlyozta: az MNB felügyeleti jogköre alá csupán egy Quaestor-cég tartozik, ahol most is felügyeleti biztos van, ám a többi vállalkozás nem.

A vizsgálat még zajlik, az adatokat még elemzik. A mostani helyzet szerint mintegy 30 ezer Quaestor-kötvényes lehet: a cég 58 milliárd forint értékben bocsátott ki legálisan kötvényt, de 210 milliárd lehet a teljes állomány. A fiktív és nem fiktív elbírálás a sorozatonkénti vizsgálat után lehetséges - fogalmazott Windisch. Elszigetelt esetekről van szó, nem rendszerszintű zavarról - tette hozzá az alelnök,