A Nemzetközi Valutaalapban (IMF) a Magyarországot képviselő kormányzói posztot a kormányzati struktúra átalakítása miatt – több uniós tagállamban követett gyakorlatnak megfelelően – a jövőben a Nemzetgazdasági Miniszter tölti be - közölte a szaktárca.

A helyettes kormányzói tisztség a továbbiakban a mindenkori jegybankelnököt illeti - eddig e poszthoz járt a kormányzói tisztség is, azaz a jelen állás szerint a Valutaalapnál Matolcsy György váltja Simor Andrást.

A tárca közleménye emlékeztet arra, hogy az IMF-ben a tagállamokat képviselő kormányzói posztot vagy az adott ország pénzügyekért és költségvetésért felelős minisztere tölti be, vagy a jegybank elnöke foglalja el.

A váltás nem jelent nagy meglepetést, hiszen Simor már a hétfői kamatdöntést követő tájékoztatón kijelentette: a kormány szándéka, hogy az IMF-be küldött magyarországi képviselő a továbbiakban ne a jegybank elnöke, hanem a kormány egy tisztviselője legyen. A jegybankelnök jelezte egyben, hogy ezzel egyetért, hiszen a tárgyalások során a költségvetésre fókuszáltak a felek és nem a monetáris politikára vagy a jegybanki ügyekre.