Matolcsyék megint bőkezűek voltak - egymilliárdot osztottak szét

Idén is lesz miből gazdálkodnia a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak és sportkörének, hiszen a jegybank több száz millió forintot ítélt meg a zökkenőmentes működésükre.
Vég Márton, 2019. május 24. péntek, 16:36
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Egymilliárd forintot osztott szét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) különféle szervezeteknek 2019. első negyedévében ötmillió forint feletti támogatások jogcímén - derül ki a jegybank honlapján közzétett listából. A jegybanknak ezúttal is kicsit maga felé hajlott a keze, ugyanis a legtöbb támogatást, 363 millió forintot a Pénziránytű Alapítvány kapta, amit a Diákhitel Központ, a Magyar Bankszövetség és az MNB közösen alapított 2008-ban.

A csaknem 1100 fős a tagsággal rendelkező MNB Sportkör 119,5 millió forint támogatást kapott, míg a jegybank saját alapítványa 30 millió forintot. A Magyar Ökomenikus segélyszervezet 185 millió forintnak örülhet, a Corvinus Egyetem pedig 168 millió forint extra pénzt köszönhet a Matolcsy György által elnökölt jegybanknak.

Összesen 2,63 milliárd forint támogatást osztott szét a jegybank különféle szervezeteknek 2018-ban. A privatbankar.hu cikke szerint a legjobban a Szépművészeti Múzeum járt, 650 millió forint dotációval. Tavaly az első negyedévben 821, a másodikban 582, a harmadikban 806, míg a negyedikben 425 milliót utalt ki az MNB.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK