Hétfőn az építőipar októberi termeléséről közöl adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. Szeptemberben lassulást mutatott a szektor, a termelés 7,3 százalékkal nőtt az augusztusi 13,1 százalék után. Az év első kilenc hónapjában 18,1 százalékkal bővült az építőipari termelés 2013 azonos időszakához mérten. Szakértők szerint a lakásépítésben változatlanul nem indult be pozitív folyamat, és hiányoznak az ágazatból a magánmegrendelések is.

Kedden tartja idei utolsó kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az elemzők arra számítanak, hogy a jegybank továbbra sem változtat a jelenleg történelmi mélyponton, 2,1 százalékon álló alapkamaton. A novemberi ülésen a testület tagjai egyhangúlag a kamattartás mellett szavaztak.

Pénteken a keresetek októberi alakulásáról közöl adatokat a KSH. Szeptemberben 2,4 százalékra gyorsult a havi bruttó és nettó átlagkeresetek emelkedése az egy évvel korábbihoz képest az augusztusi 2,2 százalékról. Az év első kilenc hónapjában 2,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbihoz képest.

Ugyancsak pénteken közli a kiskereskedelmi forgalom októberi statisztikáját a KSH a második becslése alapján. A december elején közzétett első becslés szerint októberben a vártnál nagyobb mértékben, 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a szeptemberi 4,5 százalékos növekedés után. Az idén az első tíz hónapban 5,1 százalékos volt a forgalombővülés az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest.