Az euró árfolyama ezen a héten 315 forint felett is járt, ez forintgyengülést jelent az év korábbi hónapjaiban megszokott 310 forint körüli árfolyamokhoz képest és 2016 augusztusa óta a magyar deviza leggyengébb szintjét jelenti. Elsősorban külső tényezők magyarázzák a folyamatot - állapította meg Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Az amerikai kamatemelési várakozások miatt a nemzetközi piacokon a dollár erősödött az utóbbi hetekben, ilyenkor pedig általános jelenség, hogy a feltörekvő piaci devizák, köztük a forint is veszít az értékéből. Ezt igazolja, hogy a forint a dollárral szemben sokat gyengült: januárban még 250 forint alatt is járt, e héten azonban már 265 forint felett is megfordult az árfolyam. A befektetők idén még két kamatemelést várnak, a legközelebbit júniusban, de elképzelhető, hogy az amerikai jegybankárok háromszor növelik majd a kamatszintet.

QP | Quality Placement

Még nagyobb nyomás is jöhet

A prognoszta szerint a mostani forintgyengülés elsősorban az amerikai kamatemelési kilátásoknak és a dollár erősödésének köszönhető. Az is igaz azonban, hogy a magyar deviza mostanában kezdi elveszíteni a korábbi években meglévő támaszai: a folyó mérleg többlete csökken, az infláció gyorsulóban van, miközben a magyar jegybank - a nemzetközi trenddel ellentétben - továbbra is laza politikát tart fenn. A forintot gyengítő folyamatok kerülhetnek túlsúlyba 1-2 éven belül. Egy esetleges erőteljesebb forintgyengülés esetében a magyar jegybank is lépéseket tehet.

Ezzel együtt Németh nem számít további jelentős forintgyengülésre, továbbra is a 310-315 forintos sáv lehet a meghatározó. Arra viszont több az esély, hogy ebből a tartományból a felső határ fele esetenként kiléphet a jegyzés.

A forint gyengülése egyelőre a magyarországi inflációt, ezen belül például a legtöbb importból származó termék árát még nem emelte számottevően. Egyrészt nem volt olyan jelentős a gyengülés és az is kérdés, hogy mennyire lesz tartós a folyamat. Az üzemanyag azonban kivétel, mivel érzékeny a forint gyengülésére, valamint a dollár erősödésére és az olajdrágulásra.