Még a vendégmunkásból is hiány van Magyarországon

Bár kissé nőtt a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalók száma, koránt sincsenek annyian, mint amekkora létszámra szükségük lenne a cégeknek – számolt be a Magyar Idők a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek felmérései alapján.
Domokos László, 2017. augusztus 24. csütörtök, 10:51

Továbbra sem jellemző, hogy nagy létszámban érkeznének hazánkba a környező országok dolgozói, habár a munkaadók rendszeresen toboroznak, sokszor munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül - mondta a lapnak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Az érdekképviselet saját felmérése szerint a vállalkozások elsősorban a hazai munkaerőt keresik, azonban ha az nem áll rendelkezésre, akkor a határon túli magyarokat, vagy a környező országokban élőket is szívesen látják, elsősorban Szerbiából, Romániából.

Ukrajnában is toboroznak dolgozókat, sok esetben sikertelenül. Elsősorban a feldolgozóiparban, a gyártás területén tevékenykedő vállalatoknál eltérő a hagyományos és a kölcsönzött munkaerő aránya, van olyan üzem, ahol a munkavállalók 60 százalékát már kölcsönzik. Több helyen feszültséget is okoznak a külföldi munkavállalók, mivel vannak olyan cégek, amelyeknél ugyanazért a munkabérért dolgoznak a külföldiek, mint a hazaiak, de biztosítanak nekik utazást, valamint szállást és egyéb juttatásokat is.

László Zoltán, a vasasszakszervezetek alelnöke a Magyar Időknek úgy fogalmazott: továbbra is előfordul, hogy a vendégmunkások - elsősorban az ukrán anyanyelvűek - hamis papírokkal érkeznek. Több olyan eset is előfordult, hogy az adott munkakörben elvárt szakképesítésről volt az illetőnek papírja, azonban a végzettséget igazoló dokumentum hamis volt. Így a munkáltató végül nem tudta alkalmazni az illetőt. Ráadásul a munkavállalási engedély birtokában továbbállnak a dolgozók Nyugat-Európába. Továbbá sokan feketén dolgoznak a szezonális ágazatokban, többek közt a mezőgazdaságban vagy a vendéglátásban.

A munkaadói oldal szerint a jelenleginél több vendégmunkásra lenne szükség, de még mindig nem éri meg hazánkban munkát vállalniuk a külföldieknek. A szer­biai és a magyarországi fizetések között nincs akkora különbség, hogy megérje idejönni dolgozni, a nyugat-európai szívóhatás továbbra is erős, ezért aki teheti, továbbra is a gazdagabb országok felé veszi az irányt - fogalmazott Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke.

Kép forrása: Pixabay.com

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krax, 2017.08.24 15:28

@Stricibacsi2: "Gyurcsány idejében 3 700 000 foglalkoztatott volt. Most 4 400 000
Ki vándorolt hova és mikor?"

Jobber tata! Akkor viszont valaki rohadtul hazudik, mert van vagy 200 ezer közmunkás ebben a számban (akiket persze az adófizetők pénzéből finanszíroznak) és van vagy másik 200 ezer részmunkaidős (aki egy hónapban "csak" akár egy órát is dolgoznak már megjelennek a statisztikában), és mégis munkaerő hiány van, mégpedig annyira, hogy már a tényleges nyuggereket is be akarják fogni, (mert ugye a rendvédelmieket, meg a kevésbé rokkantakat már korábban befogták) ráadásul úgy, hogy a "haverok" megint csak jól járjanak a "szövetkezeti tagság" pénzével, ugyan úgy, mint a kötelező "kamarai tagság"-al, amiről mára nyilvánvalóvá vált, hogy csak lehúzás az egész! :D:D:D

"Az év első hét hónapjában összesen 312 ezer magyar vendég érkezett Horvátországba, 14,4 százalékkal több, mint tavaly július végéig, miközben a vendégéjszakák száma 11,4 százalékos növekedéssel meghaladta az 1,542 milliót."

Jobber tata! Még most sem esett le a fatantusz, hogy a 16% SZJA nyertesei mire költik a pénzüket? Hát bizony nem arra, amire a vezér hivatkozott, hogy majd fogyasztásra, és majd visszapörgetik a gazdaságba a többletjövedelmüket, hanem inkább bankbetétekre, luxus autókra, meg luxus utazásokra tata, mert bizony nem idehaza költik el azt a temérdek pénzt, hanem külföldön!
Erre aztán marha büszkék lehetnek!:D:D:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2017.08.24 15:06

@Warlock:
Pedig még tudatlan is, nekem pl majdnem a komplett haveri köröm kiment USA-ba, Londonba, Edinburghba, Németországba, meg erre-arra a 2000-es évek elején.
Aki tudott, ment akkor is, csak nehezebb volt, volt aki csak félig legálisan (pl túristavízummal melózott), aztán többnyire haza is jött pár év után. Volt akinek bejött, volt akinek nem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi2, 2017.08.24 14:48

@Bahnsteig_Eins:
Ha már nem lehet cáfolni akkor meg kell magyarázni hogy mégsem úgy van)))

Vesztesek magyarázkodnak)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2017.08.24 13:50

@Fricibacsi2: "Rekordot döntöttek a horvatorszagba özönlő magyar turistak"

Ja, azok akik Ausztriában, Németországban stb. dolgoznak. Azoknak van pénzük erre. Az Audi éhbéreseinek biztos nem.

ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2017.08.24 13:28

@krax: " Viszont akkoriban valamiért mégsem vándoroltak tömegesen külföldre dolgozni a szakmunkásaink, és tanulni a fiataljaink!:D:D:D Vajon miért?"

Mondjuk mert nem volt még megnyitva előttük az EU munkaerő piaca? Agyatlan bérkommentelő barátom... meating király... nyomjad... mennyit fizetnek leütésenként?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html