A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A "Bubi" névre keresztelt fővárosi kerékpár-kölcsönzési rendszerhez szükséges közbeszerzési eljárás dokumentációját és az üzemeltetési modellt készítik (még mindig) elő. Az ajánlattételi felhívás várhatóan a nyáron megjelenik − tájékoztatta lapunkat a beruházásért felelős Budapest Közlekedési Központ (BKK). Arra a kérdésünkre pedig, hogy mi történt a projekttel eddig, elmondták: a társaság 2010. októberi létrejötte után az ötletként létező közösségi kerékpáros rendszer elképzelését felkarolták, felülvizsgálták és elkezdtek azon dolgozni, hogy uniós támogatást szerezzenek a megvalósításhoz. Végül az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tavaly márciusban csaknem 900 millió forint egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra tartotta érdemesnek a fejlesztést, a támogatási szerződést 2011 augusztusában kötötték meg. (A projekt teljes beruházási költsége viszont nagyjából 1,1 milliárd forint.) Időközben leegyeztették és lezárták a helyszíneket, kialakították a működési koncepciót, egyeztettek a szakma képviselőivel szerte Európában, mind városokkal, mind üzemeltetőkkel, mind gyártókkal, illetve kidolgozták a Bubit kísérő forgalomtechnikai intézkedési terv részleteit is.

Hogy miért van szükség ilyen hosszú időre a bevezetéshez, erről a BKK úgy nyilatkozott: egy jelentős területi kiterjedésű, uniós finanszírozással megvalósuló, majd folyamatos üzemeltetési feladatot maga után vonó projekt előkészítése és végrehajtása minden esetben éveket vesz igénybe.

Az előkészítés során a támogatás megszerzése emésztette fel a legtöbb időt, ezzel párhuzamosan a helyszínek kiválasztása, engedélyeztetése, a rendszerrel kapcsolatos műszaki követelmények megfogalmazása, a rendszer műszaki és pénzügyi üzemeltetésének előkészítése, majd a közbeszerzési eljárás előkészítése. A Bubi esetében az eredeti ütemtervhez képest nincs késés, mert a rendszert 2013-ban kívánják átadni. Az állomások telepítése várhatóan jövőre a nyár elején megtörténik, így a nyár végén már a közlekedők is birtokba vehetik a rendszert.