Még egy ingatlanpanama Újbudán

Még egy újbudai ingatlanügyben kezdett nyomozni a Fővárosi Főügyészség, amely ugyancsak Molnár Gyula egykori kerületi polgármester nevéhez köthető. Egy megvariált önkormányzati kezességvállalással a kerületnek 120 millió forintot kell kifizetnie a Tétényi út-Bártfai utca sarkán levő sportcentrum ingatlanáért, mert a tulajdonos nem teljesítette a bankja hitelszerződését - 90 napja nem törleszt.
Hőnyi Gyula, 2013. április 18. csütörtök, 14:51
Fotó: Napi.hu

A korábbi városvezetés 2005-ben 15 éves bérleti szerződést kötött az Uniker-Coop Kft. egy önkormányzati telekről és az azon felépítendő sportcentrumról. A bérlő egy 98 millió forint értékű fejlesztést vállalat, amelyet a 2006 december 31-i határidőig nem valósította meg. Az önkormányzat nem érvényesítette a 9+20 millió forint kötbérfizetést a beruházóval szemben, hanem módosította az építési kötelezettségre vonatkozó passzust és a 98 helyett 277 milliós fejlesztést hagyott jóvá 2007 februári teljesítéssel. Az ingatlan felépült, ma is minőségi, modern sportközpontként működik, közel a 4-es metro Tétényi úti kijáratához.

A szerződésmódosítással az Uniker-Coop 300 millió forint hitelt vett fel, amire az önkormányzat nem kezességet, hanem ennél súlyosabb jogi státust, garanciát vállalt. (A hitelfelvevő nem teljesít, az önkormányzatnak meg kell vennie a teherrel együtt az ingatlant.) A fejtörést az okozza, hogy a kerületi közgyűlés Molnárék ideje alatt mindössze 95 millió forint garanciavállalást engedélyezett, nem pedig 300 milliót, tehát az akkori polgármester 205 millió forint esetleges kifizetésével növelte az önkormányzat pénzügyi kockázatát. Az Uniker Coop 90 napja nem fizeti a hitel törlesztőrészleteit (svájci frank alapú kölcsön), így a bank felmondta a szerződését és érvényesítette a garanciavállalást - mondta Hoffmann Tamás polgármester mai sajtótájékoztatóján.

Az önkormányzat a szerződés felmondásának idejében feljelentést tett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt és tárgyalást kezdeményezett a bankkal, amelynek az lett a vége, hogy a pénzintézet 120 millió forint önkormányzati szerepvállalással eltekint a garancia érvényesítésétől és kiszáll az ügyletből. Az ingatlan a kerület tulajdonába kerül. Ezzel lényegében Újbuda 25 millió forintot bukik az ügyleten, amit a polgármster szerint a zárszámadásból fedezni lehet. Kérdés azonban, hogy a testületi ülés elfogadja-e a 120 milliós ajánlatot, illetve a kerületi képviselők által jóváhagyott keretekre a bank végül rábólint-e.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

DCVI, 2013.04.18 15:53

@coni:

Elszámoltatás?...
Mikor minden mindennel összeér!
Bajnait a MOL és az OTP támogatja nem kis összeggel.

Az összes 1989-es párt egy tőről fakad!!!
Bajnai, Gyurcsány, Kövér, Orbán egy közös képen nevetgélt még a KISZ-ben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2013.04.18 15:49

Valóban ez a fő kérdés, ha a Fidesz egyetlen program pontja az elszámoltatás volt és ehhez kért és kapott 2/3-ot, vajon mikor kezdi meg az elszámoltatást?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

DCVI, 2013.04.18 15:43

@coni:

Demszky jó helyre került!
Az elvtársai közé Berlinbe...oda ahonnan jó hangosan lehet nácizni az itthon kifosztottakat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2013.04.18 15:34

Nem emlékszem, hogy akár egyetlen ilyen korrupciós ügyben is ítélet született volna, mivel ha ezek az ügyek komolyak lennének akkor Demszky sem szabadon írná az emlékiratait. Általában a választásokig tartanak ezek az ügyek, utána bizonyíték híján felmentik a gyanúsítottakat.
Addig az adófizetők pénzén játszadoznak.
Gondolom a Jobbik által tett EON feljelentés is hasonló sorsra jut idővel, mert 20 évre titkosítanak minden fontos iratot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html