Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A felülvizsgált GDP hatására kissé megemelkedett az államadósság-ráta: a harmadik negyedévben is 80 százalék felett maradt a mutató. Ugyanakkor a félévkor jelzett 81,5 százalékhoz, vagy még inkább az első negyedévi 82,8 százalékhoz képest csökkent láthatóan csökkent az adósság. Az adósság alakulását azonban az év végi adatok alapján megítélni, 2012 végén pedig a mutató 79,8 százalékon állt. Ahhoz tehát, hogy csökkenő 2013-as államadósságról beszéljünk, további 0,4 százalékpontos süllyedést kellett produkálni a negyedik negyedévben. Erre ugyan még nincs adatunk, de úgy tűnik, hogy a gazdaságpolitika látható törekvései (a visszafogott adósságmegújítás) mellett van rá esély, hogy végül hajszálnyi csökkenéssel zártuk az évet.

A pénzügyi számlák statisztikából egyébként a magyar gazdaság egyensúlyi folyamataira is ráláthatunk. Az utóbbi egy év során a GDP 7,2 százalékával finanszíroztuk a külföldet, ez kissé leegyszerűsítve és érthetőbben azt jelenti, hogy a magyar gazdaság ennyivel kevesebbet költött magára ahhoz képest, amennyit megtermelt. A jelenség az adósságleépítés folyamatával áll összefüggésben, és valamilyen formában a gazdaság mindhárom nagy szereplője hozzájárult.

Az államháztartás finanszírozási igénye nőtt ugyan a harmadik negyedévben, de az utolsó négy negyedév GDP-arányos eredménye még így 2,6 százalék, vagyis a maastrichti 3 százalék alatt marad. A választásokhoz közeledve persze kérdés, hogy mennyire lazul tovább a költségvetés. Egyelőre úgy tűnik, hogy van kiengedés, de ennek mértéke egyelőre nem olyan, hogy második fél évben túlságosan nagy megszorítással kelljen kiigazítani.

A háztartások folytatták adósságleépítő tevékenységüket. A finanszírozási képességük 2010 óta 4,5-5,5 százalék közötti van. Ezúttal az árfolyamok változásai sem sújtották lakosságot, az átértékelések következtében a harmadik negyedévben a nettó pénzügyi vagyonuk 105 milliárd forinttal gyarapodhatott. A tranzakciók a negyedév során 223 milliárd forinttal növelték a vagyont, amiért nagyjából fele-fele arányban felel az adósságtörlesztés és a megtakarítás gyarapodása. A háztartások GDP-arányos adóssága egyébként 30 százalék alá, a válság kirobbanásakor megfigyelt szintre süllyedt.