A KSH friss adatai szerint 2013. január-novemberben a mezőgazdasági termelői árak 8,1 százalékkal csökkentek 2012 azonos időszakához mérten. A növényi termékek ára 14,2 százalékkal estek, ezen belül a gabonáé 20,6, míg az olajos növényeké 21,3 százalékkal lett kisebb. A csökkenést a jó termés váltotta ki. Eközben a burgonya ára drasztikusan, 70,8 százalékkal nőtt az egész Európára jellemző termésmennyiség-visszaesés hatására.

Az állatoknál és állati termékeknél 2013. január-novemberében átlagosan 3,8 százalékkal nőttek az árak 2012 azonos időszakához viszonyítva. A legnagyobb mértékben továbbra is a vágóbaromfi ára emelkedett (+7,2 százalék), míg a vágómarha ára csökkent a leginkább (-19,4 százalék). A tej ára eközben 11,4 százalékkal nőtt, az étkezési tyúktojásé viszont 11 százalékkal mérséklődött.

Tavaly novemberben a gabonafélék ára 31,5 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. A búza felvásárlási ára a betakarítás befejezése óta folyamatosan emelkedett, de a tavaly novemberi árszinttől 28,6 százalékkal maradt el. A kukorica árcsökkenése is megállt, és egy hónap alatt 1 százalékkal nőtt. A búza ára 46,9 ezer a kukoricáé 41,2 ezer forint volt tonnánként.

Az ipari növények ára 21 százalékkal mérséklődött a 2012. novemberihez képest, ezen belül az olajos növényeké 25,2 százalékkal csökkent. A napraforgó felvásárlási ára a betakarítás megkezdésekor jelentősen visszaesett. Az árcsökkenés még mindig tart, így novemberben csak 94 ezer forintba került tonnánként, miközben júniusban még 148,1 ezer forint volt. A burgonya ára 27,2 százalékkal nőtt az előző év novemberihez mérten, a zöldségeké és a gyümölcsöké pedig 8,5, illetve 2,1 százalékkal emelkedett. Az utóbbi termékcsoporton belül az alma ára 7,6 százalékkal csökkent, miközben a borszőlő ára 27 százalékkal nőtt.

A vágóállatok termelői árszintje novemberben 4,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A vágósertés termelői ára 3,6 százalékkal elmaradt az előző havitól, így két hónap alatt már 9 százalékkal csökkent. Novemberben a vágósertés felvásárlási ára 388 forint volt kilogrammonként, miközben szeptemberben még 435 forintnál járt. A baromfi ára összességében 2013-ban először nem érte el az előző év azonos hónapjának árszintjét, 3,2 százalékkal maradt el a tavaly novemberi ártól, míg az ár előző hónaphoz viszonyított csökkenése május óta folyamatosan tart.

Az állati termékek ára 7,2 százalékkal magasabb volt, mint 2012 novemberében. A tojás ára 18,5 százalékkal csökkent, közben a tej termelői ára 14,2 százalékkal nőtt. A tej felvásárlási ára május óta folyamatosan emelkedik, jelenleg történelmi csúcson van (108 forint/liter).