A parlamenti honlapon olvasható előterjesztésben Simicskó István arra tesz javaslatot, hogy a honvédség engedélyezett státusainak számát 29,7 ezerről 31 080 főre növeljék, illetve korrigálják a honvédség belső állományarányait a tiszti létszám változatlanul hagyásával, illetve az altiszti és legénységi állománycsoport létszámának növelésével.

A honvédelmi miniszter szerint plusz 1080 státusra a honvédség új területvédelmi feladatokat ellátó katonai szervezeteinek megalakítása miatt, illetve a migrációs kihívással, a biztonsági helyzet változásával és egyes katonai képességek fejlesztésével összefüggő feladatok miatt van szükség. Emellett mintegy 300 fős képességfejlesztési tartalék képzése is szükségessé vált, mely a legénységi katonai státusok növekményeként jelentkezik, rendszeresítésük azonban csak a feladat tényleges megjelenésekor történik meg - írta Simicskó.

Az Országgyűlés 2011-ben döntött a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról, az azóta eltelt időben azonban fejlesztették a honvédség szervezeteit, és a katonai szervezetek által ellátott feladatrendszer is módosult az új, különösen a migrációs helyzetből adódó kihívásokkal összhangban.

Az alaptörvény módosítása szerint a honvédség feladatrendszere 2016-ban kiegészült a terrorveszélyhelyzetben ellátandó új feladatokkal, így erre tekintettel, valamint a Nemzeti Biztonsági Stratégiával és a Nemzeti Katonai Stratégiával kapcsolatos feladatok nyomán indokolttá vált az engedélyezett létszám növelése és az állománycsoportok közti arányok kismértékű korrekciója - jelezte Simicskó István.