Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még annál is több lélegeztetőgépre kötött szerződést a KKM, mint amennyiről eddig tudtunk. Az elküldött dokumentumok alapján a szerződött szám egy bizonyos ponton meghaladta a 17 ezret, egészen pontosan 17 402 eszközről volt szó, amelyekért 336 milliárd forintot fizetett volna ki a minisztérium - írja a hvg.hu, amely közérdekű adatigényléssel fordult a tárcához a szerződésekért és azok mellékletéért.

A koronavírus-járvány első hulláma alatt a kormány úgy számolt, hogy ha a legrosszabb forgatókönyv is valósulna meg, a pandémia gyorsan terjedne az emberek között és sok lenne a súlyos eset, legfeljebb 8000 berendezésre lehet majd szükség. Bár ez volt a számítás, a külügy a beszerzésekkor erősen túlbiztosította magát, amire először akkor derült fény, amikor június végén Menczer Tamás államtitkár elmondta, hogy mintegy 300 milliárd forintért összesen 16 ezer lélegeztetőgépet vásároltak. Már akkor bírálták a tárcát, hogy közel 20 millió forintos átlagáron intézte a szerződéseket, miközben az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 2481 lélegeztetőgépet vásárolt ebben az időszakban átlagosan 10,8 millió forintért, de az országban már volt legalább 1600 darab berendezés a kórházakban és tartalékban. Menczer szerint viszont az operatív törzs kérte, hogy 10 ezer darab beszerzéséről intézkedjenek. Szakemberek szerint maximum 3000 intenzíven fekvő beteget tud ellátni egyszerre a magyar egészségügy a jelenlegi személyzettel.

A most megismert száma alapján a majdnem kétszeres túlbiztosítást tartotta helyes iránynak a KKM, de végül ennyi gép biztosan nem érkezett meg Magyarországra: 16 863 darab lélegeztetőgép megvételéről tájékoztatta a tárca Ujhelyi István szocialista EP-képviselőt. A kieső 539 eszköz átvetélét vélhetően maga a külügyminisztérium mondta vissza.

A most kikért szerződések mellékletei sok esetben olvashatatlanok a hvg.hu szerint, de a megismerhető részletek alapján azt írják, hogy ahogy korábban is tűnt, úgy ahány eladó volt, annyi árat fizettek a tárcában.

Maguk a szereplők is érdekesek, ahogy arról többször is írtunk:

  • A harmadik legtöbb gépet a szlovák Profound Bratislava sro. cégtől vette az állam: a társaság egy olyan generikus gyógyszereket árusító csoport tagja, amely soha nem értékesített korábban lélegeztető- vagy légzést segítő gépeket, a magyar üzlet megkötése után egy ismeretlen tulajdonosú wyomingi cég kezébe került. Korábbi cikkünket itt olvashatja a szerencsevadász társaságról.
  • A szlovén Geneplanet doo. ügylete azért érdekes, mert a helyi kormány is vásárolt volna a társaságtól, de ott korrupciós botrány lett a szerződésből: a gazdasági miniszter mindenáron velük akart szerződni, pedig drágának találták a szakértők az árat azokért a gépekért, amelyek nem is alkalmasak a koronavírusos betegek ellátására. Kisebb kormányválság lett az ügyből, a belügyminiszter lemondott a rendőrfőnökkel együtt, a gazdasági tárcavezetője ellen pedig nyomoznak, több tucat házkutatást is tartott a helyi ügyészség. A szerződést végül visszamondták, amire szó szerint másnap a magyar kormány lecsapott és a szlovén vételár kétszereséért hozta ide a gépeket - ahogy arról korábban a Napi.hu részletesen írt.
  • Az egyik magyar eladó mögött feltűnik egy olyan üzletember, akinek korábban a neve akkor került elő, amikor Azerbajdzsánból érkeztek - vélhetően - vesztegetésre pénzek Magyarországra.
  • A Válaszonline derítette ki, hogy a Fourcardinal nevű másik magyar cég esetében a tulajdonosi kör Orbán Viktor miniszterelnök egyik főtanácsadójáig és a ferihegyi reptér eladása miatt már vizsgált üzleti csoport tűnik fel.

A magyar állam a felesleges gépeket megpróbálja elajándékozni és eladni: jutott már belőlük ingyen Kárpátaljára és Csehországba, valamint a Kirgiz Köztársaságba, a nagykövetségeket pedig utasították, hogy próbáljanak vevőt találni az eszközökre.