Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jövőben lehetséges, illetve könnyebb lesz a csok igénylése mostantól már a 25 évesnél nem idősebb és a sajátos nevelést igénylő gyermeket nevelőknek, a terhesség elején járóknak, az árvákat nevelő gyámoknak, a hivatásuk miatt szolgálati lakásban élőknek, az új építésű társasházi, illetve ikerlakást vásárlóknak. Ugyanakkor tovább bővül a csokra jogosultak köre a családos lelkészekkel, illetve a lakóhelyüktől eltérő szolgálati áthelyezésben érintettekkel is.

A foglalkozásuk, hivatásuk ellátása érdekében szolgálati lakásra kötelezett személyek ugyanis felmentést kapnak az alól, hogy a támogatásból megvásárolt vagy felépített lakóingatlanban 10 éven keresztül életvitelszerűen kell lakniuk - tartalmazza a közlemény.

Könnyítés az is, hogy mostantól akár még tervezés, illetve építés alatt álló lakást is meg lehet vásárolni csokkal. Azok a családok, amelyeket eddig az osztatlan közös tulajdon miatt korábban elutasítottak a bankok, és nem kapták meg a csokot, azok az új szabályok alapján megkaphatják, ehhez azonban újbóli kérelem benyújtása szükséges.