Az álláspontok részben közelednek, részben megegyeznek, részben eltérnek a kormányzat és a hallgatók között a felsőoktatás kérdéseiben - mondta Balog Zoltán a szombati megbeszélést követő sajtótájékoztatón.

Nem tudjuk elfogadni, hogy vannak olyan szakok, amelyeken egyáltalán nincs állam által finanszírozott hallgatói hely, erről januárban újra tárgyalunk - emelte ki Nagy Dávid, a HÖOK elnöke. Úgy fogalmazott: a hallgatói szerződés terén "látják a társadalmi elvárást", hogy a Magyarországon az adófizetők pénzén megszerzett diploma az ország gyarapodásához járuljon hozzá, de "közös megoldást kell találni, hogy a hallgatói érdekek ne sérüljenek". Felhívta a figyelmet arra: a HÖOK internetes felületén diákkonzultációt hirdet a két ünnep között a felsőoktatásban zajló változásokról, amelyhez bárki hozzászólhat.

Kérdésre válaszolva Nagy azt mondta, a végzett hallgatók Magyarországon tartását "nem röghöz kötéssel kell megoldani". Az ezzel kapcsolatos érveket a hallgatói önkormányzatokon, fórumokon keresztül gyűjtik össze, és ennek mentén igyekeznek javaslatokat tenni a jövőben - jelezte.

A miniszter jelezte, hogy az egyetemi kapacitásról, a minőségi ponthatárokról és a hallgatói létszámról újabb adatokat kért a kormányzattól a HÖOK, s ezeket rendelkezésre is bocsátják. Aki a 240-es ponthatárt teljesíti és "az egyetemek kapacitásának függvényében talál magának helyet, azt az állam finanszírozni fogja, ingyen fog tanulni, amennyiben aláírja a hallgatói szerződést" - erősítette meg. Abban a kérdésben, hogy minden szaknak legyen ilyen finanszírozása, nem közeledtek az álláspontok, "de erről is tovább fogunk beszélni" - tette hozzá.

A felsőoktatásban jövőre 24 milliárd forintot fordítanak a részben magánforrásokból épített beruházások kiváltására, 27 milliárdot pedig az egyetemek, főiskolák adósságátvállalására, valamint az uniós projektek önrészének állami átvállalására, az állami források pedig megvannak erre - szögezte le a miniszter. A tárcavezető szólt arról is, hogy a kormany.hu-n egy úgynevezett "felvételi szájbarágót" indítanak, amely segíti az érintettek tájékozódását a felsőoktatást érintő kérdésekben.