Megbukott a Véda? - Itt a rendőrség válasza

A rendőrség szerint nem bukott meg a 14 milliárdos szupertraffipax-rendszer (Véda), annak ellenére, hogy a KSH adatai alapján éves bázison nőtt a balesetek száma a kamerák működésének első három hónapjában.
Szász Péter, 2016. szeptember 2. péntek, 15:54
Fotó: Napi.hu

Válaszolt az ORFK a lapunk korábbi cikkével kapcsolatban feltett kérdésekre, amelyben azt firtattuk, hogy a sérüléssel járó közúti balesetek számának növekedése nem jelenti-e a Véda-rendszer bukását.

A rendőrség szerint a Véda április 5. óta megfelelően működik, de a közlekedés biztonságának gyors és kiugró javulása nem volt várható, hosszabb időre van szükség, hogy kifejtse kedvező hatásait.

Az ORFK ráadásul azért is elégedett lehet a kamerákkal, mert más adatokkal rendelkezik, mint a KSH, így szerintük nem csak a halálos áldozatok száma csökkent, de azoké a baleseteké is, amelyek során egy vagy több ember életét vesztette.

A KSH szerint ugyanis tavaly a második negyedéven 124 halálos balesetben 142 ember vesztette életét, idén pedig 125 balesetben 129 ember. Ez azt jelenti, hogy a balesetek száma 0,8 százalékkal nőtt, az áldozatoké viszont 9,2 százalékkal csökkent.

A rendőrség szerint ugyanakkor 2015. április 1. és 2015. június 30. között 126 közlekedési baleset során 144 ember vesztette életét, míg 2016 ugyanezen időszakában, 111 esetben 115-en. Eszerint a balesetek száma 12 százalékkal, az elhunytaké pedig több mint 20-szal esett vissza.

Játék a számokkal

Megkérdeztük a KSH-t, hogy mi lehet az eltérés oka. Szerintük elképzelhető, hogy a rendőrség még nem a végleges adatokat használta, azokat, amelyeket a KSH később felülvizsgált és amelyek miatt az idei baleseti számok emelkedtek.

Vélhetően emiatt, a súlyos balesetet szenvedők esetében a rendőrség és a KSH adatai 2015 második negyedévére megegyeznek: 1423 sérültről tudnak. Idén azonban a rendőrség közlése szerint 1287 ember szenvedett súlyos sérülést, míg a KSH ennél közel 100-zal több 1372 emberről tud. Így a súlyos sérülések száma egészen biztosan mérséklődött, csak éppen nem 9,6, hanem 3,6 százalékkal.

A számokkal való játék mellett a rendőrség arra is felhívja a figyelmet, hogy a közlekedés biztonságának a Véda rendszeren kívül több összetevője is van. Ezt cáfolni aligha lehet.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matyi2010, 2016.09.03 13:22

Nem a borságolás hanem- természetesen többek közt- a fokozott ellenőrzés miatt csökkent.
Sok éves csökkenés után 14-ben és 15-ben emelkedett a balesetek száma, holott az autóállomány és az úthálózat ugyanúgy korszerűsödtek. A növekedést a forgalom ezt meghaladó növekedése és az ellenőrzés csökkenése okozta.
Nagy tartalék még a külföldiek megrendszabályozása.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2016.09.02 20:55

nem a bírságolás miatt csökken az áldozatok száma, hanem mert fejlődik az úthálózat és egyre biztonságosabbak az autók.

az 1990-es évek elején évi 2000 ember halt meg a magyar utakon, 2000-ben 1200 , 2010 ben 600, manapság 500 körül,úgy ,hogy eközben forgalom ráadásul megsokszorozódott.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html