A képviselők ötödének szavazatával megindulhatna a köztársasági elnök elmozdítását kezdeményező eljárás, amelynek a végén Áder Jánost megfosztanák pozíciójából - mondta Vona Gábor a Hír TV Egyenesen című műsorában.

A Jobbik elnöke Kálmán Olga kérdésére kifejtette, hogy a megfosztás jogi kategóriája az alaptörvényben rögzített és ebben az esetben, vagyis alkotmánysértés fennforgásakor alkalmazható.  A megfosztási folyamatot akkor indítaná el a Jobbik, ha az elnök aláírja a lex csicskaként elhíresült plakáttörvényt. A jogalapot az képezné, hogy az elnök az eredetileg háromnegyedes törvény kicselező fideszes "feles" módosítást  szignálja, ami megítélésük szerint ütközik az alaptörvénnyel.

A "akció" eredményessége ugyanakkor több mint kétséges, hiszen a képviselők ötödének kezdeményezését, a képviselők kétharmadának kell k megszavaznia, majd a köztársasági elnök tisztségéről végül az Alkotmánybíróság dönt. Az első lépés még megtehető, de a parlamenti erőviszonyok ismeretében a másik kettő már aligha.