Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gazdasági válság 2008-as kitörése óta nem volt egységes béremelés a közszférában, az elmúlt években a kormány ágazati béremelésekről döntött. Sor került érzékelhető béremelésekre az egészségügyben, illetve bevezették a közoktatásban a pedagógus életpálya-modellt, amely szintén a bérek fejlesztésével jár bár ez utóbbi a szakszervezetek vitatják.

A választási kampányra fordulva idén januárban a kormány további béremelésekről döntött, ezúttal bérpótlékok formájában. A döntés szerint bérpótlékban részesülnek a szociális ágazatban dolgozók, amelynek nyomán 5,4-11,4 százalékkal növekedhet az ágazatban dolgozók bruttó bére. A fizetésemelés csaknem 90 ezer embert érint, a havi bruttó bérük 6-17,2 ezer forint közötti összeggel emelkedik a munkában eltöltött évektől és az iskolai végzettségtől függően - az emberi erőforrás tárca adatai szerint. A dolgozók a megemelt bérüket első alkalommal márciusban kapják kézhez januárig visszamenőleg. A szociális bérpótlék az idén várhatóan 11,7 milliárd forintot igényel - ennyit kaptak az önkormányzatok és az emberi errőforrás tárca a költségvetésben létrehozott céltartalékból.

Mint a kutya vacsorája

Tudom, hogy a választások utánra ígérni olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája, ezért szükséges, hogy már a választások előtt is tegyünk lépéseket - mondta Orbán Viktor kormányfő januárban, majd bejelentette, hogy a kormány megtárgyalta és elfogadta azt a javaslatot, hogy a tiszthelyettesek, azaz körülbelül 29 ezer rendőr, januártól havi tízezer forintos bérkiegészítést kapjanak. A pénzt márciustól kapják, visszamenőleg is - fogalmazott a miniszterelnök egy rendőrségi vezetői állománygyűlésen még január végén. A Belügyminisztérium az idei béremelésekre 5,67 milliárd forintot kapott a céltartalékból - ez derül ki a vonatkozó kormányhatározatból.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a héten jelentette be az éves értékelő és feladatszabó értekezleten, hogy az új közszolgálati életpályamodell teljes körű bevezetéséig havi bruttó 10 ezer forintos kiegészítő juttatást kap a Magyar Honvédség altiszti és legénységi állománya. A miniszter elmondta: az érintett mintegy 12 600 katona márciustól kapja meg januárig visszamenőleg emelt juttatását, egészen addig, amíg életbe nem lép az új, magasabb illetményrendszert tartalmazó életpályamodell. Hende szerint a kormány múlt szerdai döntésében vállalta, hogy az illetménykiegészítéshez szükséges 1,8 milliárd forintos többletforrást biztosítja.

Úgy ad a kabinet, hogy közben spórol

A béremelésekhez szükséges 19,1 milliárd forintot a kormány abból 71,5 milliárdos céltartalékból kanyarította ki, amit eredetileg is a közfszérában foglalkoztatottak bérkompenzációjára tettek félre - ez derül ki a kormány kedden nyilvánosságra hozott határozatából. A céltartalék eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a 2012-es adóváltozások veszteseit ebből a pénzből kompenzálják - ezt amúgy januártól automatikusan meg is kapják az érintettek. Még 2012 januárjával megszűnt az adójóváírás intézménye - ami a nettó jövedelmek csökkenésével járt az átlagbér alatti jövedelmeknél.

A 71 milliárdos céltartalékból most 19 milliárdot kanyarított ki a kormány - ez utóbbi pénz az Nemzetgazdasági Minisztérium a Napi.hu-nak adott tájékoztatása szerint az egész évi bérpótlékra fedezetet nyújt. Ugyanakkor tavaly még a közalkalmazotti bérkompenzációra - bérpótlékok nélkül - 89,5 milliárd forint állt rendelkezésre, ezzel szemben áll az idei 71,5 milliárdos keret, amit tovább csökkentett a bérpótlékra elvett 19,1 milliárd forint, ami a bérkompenzáció 2013-hoz mért csökkentését jelenheti vagy azt, hogy a tartalék kifut az idei keretéből. Ez esetben a kormányzati rendkívüli tartalékhoz nyúlhat a kormány, amelyben az első hetek 13 milliárdos költése után is még csaknem száz milliárd forint található.