Megdöbbent a magyar magatartáson az örmény külügyminiszter

Megdöbbentő az, ami Ramil Safarov átadása nyomán Budapestről hallható - fogalmazott keddi luxemburgi sajtóértekezletén a news.am hírportál beszámolója szerint Edvard Nalbandján örmény külügyminiszter.
MTI, 2012. szeptember 11. kedd, 19:36
Fotó: Napi.hu

Azokat a híreket kommentálva, amelyek szerint Martonyi János magyar külügyminiszter levélben fordult hozzá, és ebben a kétoldalú kapcsolatok normalizálását szorgalmazta, ugyanakkor azzal fenyegetőzött, hogy a kapcsolatok felfüggesztése negatív következményekkel járhat Örményországra nézve, Nalbandján kifejtette: a Magyarország és Azerbajdzsán közötti ügylet megdöbbentette a nemzetek közösségét, és a helyzetnek megfelelő reagálást váltott ki.

"Mit csinál most Azerbajdzsán? Azt amit hallunk részükről, legalább akkora megdöbbenést vált ki. De fájdalommal tudom megjegyezni, hogy amit Magyarország részéről hallunk, ugyancsak megdöbbenést vált ki" - mondta.

A miniszter emlékeztetett: Magyarország azt állítja, hogy nem volt tudomása a Ramil Safarov szabadon bocsátására irányuló azeri szándékról, ám Azerbajdzsán magas rangú képviselői azt mondják, hogy a magyar fél tudott erről. Magyarország azt állítja, hogy "Safarov átadása Azerbajdzsánnak a strasbourgi konvencióval, az Európa Tanács (ET) konvenciójával összhangban történt, míg az ET Parlamenti Közgyűlésének elnöke szerint az azeri-magyar megállapodás az említett konvencióval való visszaélés" - jelentette ki az örmény külügyminiszter, hozzátéve, hogy a magyar fél megnyilatkozásaival a történteket próbálja igazolni.

Ramil Safarov azerbajdzsán katonatiszt egy NATO által szervezett képzési programon vett részt Magyarországon, s 2004-ben baltával megölte egyik örmény tiszttársát. Ezért 2007-ben jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de Magyarország augusztus végén átadta Azerbajdzsánnak. Hazaérkezése után azonnal elnöki kegyelmet kapott, szabadlábra került, előléptették és nemzeti hősnek kijáró ünneplésben volt része.

Amerika is aggódik

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Victoria Nuland, szintén kijelentette: az Egyesült Államoknak vannak bizonyos aggályai annak kapcsán, hogy teljesíti-e Azerbajdzsán a Ramil Safarov átadatása előtt Magyarországnak tett ígéreteit - jelentette ki.

Az Armenpress örmény hírügynökség tudósítójának válaszolva Nuland elmondta: Washington sürgette Azerbajdzsánt, hogy teljesítse az átadás előtt állítólag Magyarországnak tett ígéreteit. A kérdésre, hogy az Egyesült Államoknak az üggyel kapcsolatos korábbi érdeklődésére érkezett-e Magyarországról válasz, a szóvivő azt mondta, nem tudja, hogy a magyar kormány adott-e további felvilágosítást.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szeptember 3-án kiadott közleményében úgy fogalmazott: Azerbajdzsán igazságügyi minisztériuma korábban arról tájékoztatta a magyar szaktárcát, hogy nem alakítja át Safarov ítéletét, hanem annak végrehajtását közvetlenül folytatja; a hivatalos azeri levél tartalma pedig alapos garanciának volt tekinthető.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2012.09.16 19:30

@USE: Igen, jobbikos nácikám, igen.

Irán mindenkinél fontosabb!

Kéresd be ZsaZsával együtt az amerikai nagykövetet!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

USE, 2012.09.16 18:05

Azeri ügyben nem volt világ tüntetés és egy embert sem öltek meg.
Arra jó volt, hogy égetőbb kérdéseket pár napra lesöpörjenek az asztalról. A mostanit nehezebb lesz amerikának. Cserélnének "ügyet" velünk szívesen!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

obsi, 2012.09.16 07:31

Vajon Orbán miért nem kéreti be az amerikai nagykövetet az ügyben vagy miért nem szólítja fel Obamát hasonló stílusban, mint ő tette az azeri ügyben?...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

USE, 2012.09.13 15:07

Az iszlámok is megdöbbentek az izraeli-amerikai filmjén.
Hát még a Fehér Ház hozzáállásán!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

SzaszaG, 2012.09.13 11:38

@Icom:
Nem sikerült kiláncolni magad látom, kár érte. Én nem gondolkodom kormányváltásban, örülök, hogy te sem és ebben legalább egyet értünk.

Megtiszteltetésnek veszem, hogy szerény személyem felkeltette érdeklődésedet és csak miattam kommentelsz, rajongói klubot is alapíthatnál. Ha sokáig olvasgatsz engem, akkor lassan te is hozzászólhatsz majd a témához is és nem csak az érdemeimhez. Kitartást kívánok!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html