Megdöbbentő eredmény - Ezt még a Fidesz-szavazók sem nézik el

A magyarok többsége úgy gondolja, hogy ha a Fidesz-kormány valóban megsértette a jogállami normákat, akkor, az ezt észrevételező jelentést a magyar EP képviselőknek meg kell szavazniuk - derül ki a A Publicus Intézet felméréséből. A Fidesz-szavazók is úgy gondolják, hogy a kétharmad nem ad mindenre felhatalmazást.
Szász Péter, 2018. szeptember 23. vasárnap, 13:47

A Vasárnapi Hírek megbízásából készített reprezentatív közvéleménykutatásból kiderül, hogy az emberek több mint fele szerint a Sargentini-jelentés elsősorban a magyar kormányt ítéli el, és a válaszadók negyede gondolja úgy, hogy Magyarországot.

A válaszadók többsége úgy gondolja, hogy a demokratikus normák követésének ügye egy EU tagország esetében elsősorban az ország belügye, de az EU-re is tartozik. A megkérdezettek harmada szerint teljesen az ország belügye, míg 14 százalék szerint EU tagország esetén az EU-re is teljes mértékben tartozik.

Azzal, hogy a jelentést meg kell szavazni az MSZP-szavazók és a diplomások értenek egyet leginkább. A Fidesz szavazók és a szakmunkások erről másként gondolkoznak.

Érdekes, hogy a Jobbik szavazók között is többségben vannak azok, akik támogatják az elmarasztaló jelentés megszavazását, de köztük vannak a legtöbben azok között is, akik nem tudnak állást foglalni a kérdésben.

Tíz megkérdezettből kilenc (89 százalék) szerint attól még, hogy kétharmaddal választottak meg egy kormányt nem tehet meg akármit, számon lehet kérni a tetteit. Erről minden vizsgált társadalmi csoport így gondolkodik, köztük a Fidesz szavazók 90 százaléka is.

Azonban akkor más jóval megosztottabb a társadalom, ha azt vizsgáljuk, hogy a demokratikus normák hazai megsértése esetén az EU-nak meg kell e avatkoznia - összességében a többség, a megkérdezettek több mint fele (52 százalék) a beavatkozás mellett van, míg tízből négyen (42 százalék) nem támogatja azt.

A törésvonal ebben az esetben is a Fidesz szavazók, és a többiek között keletkezik. Míg a Fidesz szavazók kétharmada (68 százalék) nem ért egyet a beavatkozással, és ötöde (24 százalék) egyetért vele, a többi párt szavazói körében 81-98 százalék között van azok aránya, akik szerint a demokratikus normák megsértése esetén be kell avatkozni - hasonlóan gondolkodnak a bizonytalanok is.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2018.09.25 17:20

@zana:
nana, azert ne felejtsuk el, erdogan 160 (!!!) szobas palotat epitetett magnak, mert "megerdemli". hol van ez a kert vegi stadiontol meg a 0-as kihasznaltsagu kisvasuttol?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2018.09.25 17:15

@matura:
magyarorszagon nincsen jobboldali part. nezd csak meg a programjukat, amibvel kampanyolnak, szelsobalos elemekkel van megtuzdelve mind, a jobbike is. a tobbi resze csak, hogy igy nemzeti, meg ugy kulturalis meg csak "duma". a rezsicsokkentesre meg a bozskeutalvany osztogatasra barmelyik kommunista part hevesen bologatna. marpedig orbanek ezekre a legbuszkebbek, meg az ongondoskadas beszantasara, nemcsak a magyupra gondolok, de a biztositasa ado is ide tartozik, meg a tranzakcios ado is. szelsobaloldal, izlelgesd csak...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.09.24 23:10

@kanri:
Aberrált vagy?
Undorító...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri, 2018.09.24 21:03

@krix6: én nem csinálom...csináltatom. Ez egy kicsit más pubi:) De ha elég nagy ember leszel te is csináltathatod majd:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2018.09.24 19:00

@zana:
Van egy kis probléma a luxusrepülőgépes utakkal.
Most olvasom, hogy Orbán szóvivője közölte, az utak Garancsi nertársnak az ajándékai és magánemberként adja.
Most tekintsünk el, hogy Garancsi barátsága és "ajándéka" mennyire önzetlen.
Ragadjunk le ott, hogy ez ugye adóköteles nagyságrendje az ajándékoknak? Lásd a fővadász botlásait. Ha nem adóköteles, akkor viszont a vagyonbevallásban ott kell majd lennie. Jujj, de várom mit, mennyit és hogyan vall be a főnök... És a családja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html