Megdöbbentő bérek az egészségügyben - Az orvosok fele nem tud tervezni alapbéréből

Az orvosok 19 százaléka teljes mértékben elutasítja, 70 százalékuk elviekben nem ért egyet a hálapénz rendszerével, de a jelenlegi egészségügyi helyzet miatt kénytelen azt elfogadni. Az alap illetve a szakellátásban dolgozó orvosok véleménye között nincs szignifikáns különbség, és a 2009-ben végzett hálapénz-felmérésének eredményeihez viszonyítva sem mérhető jelentős változás - derül ki a Magyar Rezidens Szövetség által kezdeményezett, a Hála-Pénz - Hálát a betegtől, Pénzt az Államtól - Kampány keretében, a Szinapszis Kft. segítségével végzett piackutatásból.
Napi.hu, 2013. október 15. kedd, 15:57
Fotó: Napi.hu

Mind a szakma (82 százalék), mind a lakosság (86 százalék) egyet ért abban, hogy a hálapénz rendszere megalázó a beteg számára. Ugyanakkor a kutatás rámutat: a lakosság mindössze 44 százaléka gondolja úgy, hogy a paraszolvencia az orvos számára is megalázó, míg a szakma 87 százaléka szerint ez a gyógyítást végzők számára is az.

Az orvosok és a lakosság gondolkodásbeli különbözőséget mutatja továbbá, hogy az egészségügyi szakemberek 82 százaléka érzi úgy, a hálapénz rendszer kiszolgáltatottá, kiszámíthatatlanná teszi azt orvos életét azáltal, hogy bevételének egy része változó mértékű, vagyis egyáltalán nem biztosít jól tervezhető megélhetést. Ezzel szemben a lakosság 85 százaléka azon a véleményen van, hogy az orvosoknak nem érdeke a hálapénz rendszerének megszüntetése, hiszen kényelmes és biztos jövedelemforrást jelent az így jelentkező pénzösszeg.

A lakosság 87, a  szakma 83 százaléka szerint a hálapénz rendszer a korrupció forrása lehet, hosszú távú fenntarthatóságában az orvosok 36, a lakosság 52 százaléka hisz.

-10-ből 9 orvos elutasítja
- az orvosok közel 80 százaléka szerint a hálapénz rendszer okozta kiszolgáltatottság, kiszámíthatatlanság hozzájárul az orvosok elvándorlásához,
- 78 százalékuk a hálapénz rendszert a minőségi szakképzés gátjának tartja, és
- 77 százalék gondolja úgy, a hálapénz gátolja az anyagi, tárgyi, személyi erőforrások hatékony felhasználását, azáltal, hogy keveredik a magán és állami ellátás.
- 10-ből 9 orvos szerint a hálapénz rendszer negatívan befolyásolja az orvosok megítélését

Alacsony jövedelmek, csökkenő paraszolvencia

Az orvosok 51 százaléka biztosan nem, 28  százalékuk valószínűleg nem tudja a jelenlegi alapbérével jövőjét tervezni, és nem meglepő, hogy a beosztás valamint az alap havi nettó jövedelem emelkedésével nő azok aránya, akik valamelyest pozitívabban látják helyzetüket ebből a szempontból.

A felmérés egyértelműen rámutat arra is, a lakosság jelentősen felülbecsüli az orvosi béreket. Az adjunktusi pozíció kapcsán például az emberek 42 százaléka gondolja úgy, hogy az így dolgozó orvos legalább 250 ezer vagy azt meghaladó összeget kap hivatalos alapbérként, míg a felmérésben résztvevő, adjunktus beosztásban dolgozók kevesebb, mint 10 százaléka jelölte meg, hogy ennyi pénzt keres.

A főorvosi beosztás kapcsán is nagy a szakadék: a 250 ezres minimum bérszintet a lakosság közel 70 százaléka feltételezi, míg a főorvosok kevesebb, mint egyharmada jelölte meg ezt az összeget.

A paraszolvencia minden tekintetben csökkenő tendenciát mutat. A Szinapszis Kft. 2009-es kutatásában már utalt a jelenség mérséklődésére, de idén hasonló eredmények tapasztalhatók. A válaszadó orvosok 68 százaléka szerint a paraszolvenciát adó betegek aránya, 47 százalékuk szerint az egy beteg által adott pénz összege is csökkent az elmúlt 2 évben.

További 60 százalékuk az egy hónapban kapott hálapénz összegét illetően is csökkenést tapasztal. A statisztikai bontások alapján a háziorvosok körében valamelyest magasabb (mintegy 10 százalékkal) azok aránya, akik a hálapénzt adó betegek arányának valamint az egy hónapban kapott hálapénz összegének mérséklődését említették, illetve a csökkenés trendje a szakrendelőkben is magasabb, mint a kórházakban.

A hálapénz adását döntően a kiszolgáltatottság, a félelem motiválja

A hálapénz adásának motivációját illetően az orvosok 31 százaléka a valós hálát jelölte meg, és közel azonos azok aránya, akik szerint általános gondolkodás, hogy pénzzel előnyt lehet szerezni (22 százalék), illetve akik azt gondolják, a beteg félelemből adja a pénzt, tartva attól, hogy egyébként nem részesül megfelelő ellátásban (21 százalék). (2009-hez képest a kérdés megítélésében egyébként nincs jelentős változás.)

Az orvosi véleményekkel szemben közel minden második lakos ez utóbbit, vagyis a megfelelő ellátás hiányától való félelmet jelölte meg, és további 16 százalék a kiszolgáltatottság érzetét akarja csökkenteni a paraszolvencia adásával.

A lakossági felmérés szerint a betegek hálapénz-adását döntően befolyásoló tényezők közé tartozik nemcsak a kiszolgáltatottság érzetének csökkentése (76 százalék), a megfelelő szintű ellátás vagy az orvos időbeni rendelkezésre állásának elmaradásától való félelem (69 illetve 68 százalék), de sokan valós hálájukat (68 százalék) igyekeznek így kifejezni, míg többeket (63 százalék) az motivál, hogy a paraszolvencia révén lehetőségük van az orvos megválasztására.

Az idősebbeket főként a hála kifejezése, a fiatalabbakat a magasabb színvonalú szolgáltatás elérése és a kiszolgáltatottság érzetének csökkentése motiválja jelentősen.

Háromszoros bérrel kiválthatnák a hálapénzt

A hálapénz problémájának megoldására főként az orvosok, de még a lakosság jelentős többsége is lát megoldást. A szakma esetében 90 százalékos említéssel a hivatalos bérek megfelelő szintre emelése került első helyre - amely egyébként a jelenleg keresett nettó alapbérek legalább háromszorosát jelenti!

A lakosság körében ugyancsak a bérek rendezése volt az elsődlegesen javasolt megoldás, ugyanakkor ennek említési aránya 57 százalékos. Mindez - és a korábbiakban említett diszkrepanciák - arra engednek következtetni, hogy a lakosság szerint az orvosi bérek kérdése kevésbé égető probléma a paraszolvencia szempontjából.

Az orvosok 36, a lakosság 21 százaléka az alapcsomagtól eltérő "extra"kórházi szolgáltatások (pl. hotel-szolgáltatás) hivatalos megvásárolhatóságát is megoldási eszközének tartja, míg közel azonos említési aránnyal, egyharmaduk a kórházak finanszírozásának javítását említi. A szakma által elfogadható szintű alapbér mellett a paraszolvencia büntethetőségét mind az orvosok, mind a lakosság támogatja. A gyógyítást végzők 77, a lakosság 81 százaléka ért egyet azzal, hogy megfelelő jövedelmek mellett a hálapénz adása-elfogadása korrupciónak minősüljön és így büntethető legyen.

Mit javasolnak a rezidensek?

A Magyar Rezidensszövetség véleménye az, hogy a hálapénz rendszernek mennie kell, s ennek érdekében tisztességes alapbér/bérrendezést, kiszámítható jövőképet, életpályamodellt javasolnak. Kiemelik, perverz motivációk helyett tiszta ösztönzőkkel kell működtetni az egészségügyi rendszert, mert a hálapénzes, perverz motivációk által működtetett egészségügyi rendszer pazarló, sokba kerül az adófizető állampolgároknak. Szorgalmazzák a szakképzés minőségbiztosítását és az oktatók megbecsülését valamint motiválását.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2013.10.16 13:47

@janus: Ki segítette hozzá, hogy magasabb bért érhessen el? Csak nem a tanár? Ki segíti hozzá a gyorsabb gyógyuláshoz? Csak nem a doktor?
A tűzoltó pedig eloltja gyorsaban a tüzet, mint a természet...

A finn, japán, kínai, dél-koreai, szingapúri példa is azt mutatja, hogy erős oktatással könnyebben jut előre a teljes társadalom.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ABCY, 2013.10.16 12:51

Szégyen,amit az emberekkel ebben az országban csinálnak-művelnek bérezés tekintetében.Teljesen hülyének néznek itt mindenkit.Az orvosokkal
való bánásmód-tisztelet bérezés terén,meg csak hab a tortán.
Ha egyszer megtőrténik majd ebben az országban egy valódi rendszerváltás,és valódi hozzáértő szakértői kormány alakul majd meg,akkor talán lesz változás is.

De a amíg a régi kommunista rezsim tagjai,későbbi utódaik vannak még mindig jelen a politikai életben,addig itt nem lesz változás!!! Megy a bal-meg jobboldali
hűlyítés-egymásra mutogatás,-oszd meg és uralkodj politika,az álszent erősen politikai érdekmanipulált médiákon keresztűl.

Miért nem hozzák nyilvánosságra az ügynöktőrvényt???



A politikusainknak példát kellene mutatniuk az emberek felé,de az a baj hogy a többségük már átesett a ló tuloldalára,és semmi sem elég nekik,tisztelet a kivételeknek,ha van köztük egyáltalán ilyen.Kapzsik,és szánalmasak is egyben,és az elit kategóriától fényévekre vannak.Sokan még
arra sem képesek mint közszereplők hogy levágassák a hajukat,vagy normálisan megborotválkozzanak.Egyesek őltözködési stilusáról már nem is beszélve.Valószinű hogy nincs miből nekik,mert abból a 75-vagy 93000Ft létminimumból amit talán ha megkapnak már nem telik.

Nem véletlenűl vagyunk a nyugati hatalmak lábtőrlői!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

janus, 2013.10.16 11:16

@hat106: gondolom Orbán megmondta dakota mondást a frakció ülésen "nekem nyoc", hát most meg is lett................a stadionizmus és a szocializmus-populizmus, az izmos-izmusok jönnek......
A felcsúti akadémia darugémjei is beleremegtek az eredménybe....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

janus, 2013.10.16 11:11

@MongolZ: T.

tudással rendelkezni, ez a felvetés már inkorrekt...
Ki termeli meg a tanárok fizetését és a teljes "köz" fizetését..
A kutyát nem érdekli a tanárok helyzete ..a munkaerő piacon ők is csak szereplők, ez tudomásul kell venni....a politika az más...ott a színjáték folyik...
ha van termelés növekedés és szaporulat akkor kell tanár...ez ilyen egyszerű....
a 20-30 évvel ezelőtt. a tanító képzők voltak a káder gyerekek menekülő útjai....pld. Esztergom...
A tanárképzők is magasabb gyerekszámra ontották a tanárokat....
A tanárok piac adta igényei és piacképessége csökken....
Teljesen felesleges pénz pocsékolás erőltetni a sok tanárt...
a gyermekeimet tanító tanárok döbbenetes alacsony világképpel rendelkeznek..a tényleges állapotokról a gazdaságban ahonnan ők is élnek....demagóg sírás az életük..egy kis "privát szektor" jót tenne a moráljuknak...ott aztán megkapnák a megbecsülést és a telj. utáni bér...
Nekem csak a "kockás papír" mutat tényleges adatokat a reklám és az érzések nem....
ha van érdemi fedezet és piacképes igény a tanárokra akkor hajrá..ha nincsen képezzék át magukat..senki sem születik tanárnak....
ennyi....
Sajna ilyen a világ, de mindenki ezt kapja...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MongolZ, 2013.10.16 09:14

@janus: Ha minimális tudással rendelkeznél a pedagógusok munkájával és fizetésével kapcsolatban, akkor nem kellene pl. zapparának oldalakat írogatnia.
A kedvencem a jelenlegi bérrendezéssel kapcsolatban az, hogy teljesen demotiválja a tanárokat, hiszen egyforma fizetést kap az, aki a diplomája elvégzése után nem tanult semmit, mint aki még szerzett néhány plusz végzettséget. Így történthez az, hogy akinek van 38 év tapasztalata és 4 diplomája, csak minimálisan kap több pénzt, mint akinek van 10 év tapasztalata és 1 diplomája.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html