2010 óta a magyar állam vezetői sikeres gazdaságtörténelmi tetteket hajtottak vége, ezért őket meg kell fizetni. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke ezzel indokolta, miért nem érvényes már a kétmilliós bérplafon,és miért tartja helyesnek, hogy a parlament megduplázta, és ötmillióra emelte a fizetését - írja az Index.

Az MSZP-s Bárándy Gergely a parlamentben az azonnali kérdések órájában a következő kérdést tette fel:  Ön rendelt magának ötmilliós fizetést? Egyetért ezzel, hogy önnek ötmilliós fizetés jár? A fizetését nem tartja pofátlannak?

Matolcsynak a parlamenti szabályok alapján ezen a héten személyesen kellett válaszolnia, és elég részletesen kifejtette, miért tartja helyesnek ezt az összeget. Először is visszautasította, hogy rendelte volna a törvényt: "ez nem kocsma, nem étterem, nem internetes csomagküldő szolgálat, a jegybank elnöke nem rendel törvényt". Majd kifejtette, hogy mivel 2010 óta a magyar állam vezetői sikeres gazdaságtörténelmi tetteket hajtottak vége, a magyar állam vezetőit meg kell fizetni.

Matolcsy szerint az állami vállalatok vezetői vagy a Magyar Nemzeti Bank esetében is a saját területükön fizetett bérekhez kell hasonlítani a fizetéseket. És a magyar bankrendszerhez képest a középső fizetési kategóriában van az MNB-elnök fizetése.