Nemhogy lehet, hanem kell is beszélni, felhívva erre a rendkívüli problémára a figyelmet - nyilatkozta a csatornának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Szűcs Tamás azzal kapcsolatban, hogy jelentős pedagógushiány van Magyarországon. Állítása szerint a tavalyi mérték duplája.

A PDSZ egyebek mellett a pedagógusokra vonatkozó nyugdíjszabályok módosítását és a gyakornoki bér jelentős emelését javasolja. A pedagógushiány ügyében viszont a szaktárca egyelőre nem akar tárgyalni velük.

Sőt, az állami szervek szerint konszolidálódott a tanárhiány. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új elnöke csak a Magyar Hírlapnak adott interjúban tagadta az országos hiányt. Azt mondta, hogy bár tavaly is voltak néhány helyen betöltetlen állások, a tankerületek megoldották a problémát és ez így lesz idén is. A tévé kérdéseire sem az Emmi, sem az államtitkár nem kívánt reagálni.

A fotó forrása: Shutterstock.