Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Lázár János  köztük a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egyszerűsítéséről. A cél az egyszerűbb, gyorsabb, olcsóbb csok-intézés, ezért bevezetik az igénylésnél a nyilatkozati elvet, azaz nem dokumentumokat kell majd benyújtani, hanem elég lesz nyilatkozni. Csökkennek emellett banki ügyintézési határidők is - fejtette ki.

Beszámolt arról is, hogy mintegy 74 ezer hadigondozott havi juttatását 8550 forintról 10 ezer forintra emelik. Ez egy jogosultnak 120 ezer forint egy évben, azaz egyhavi átlagnyugdíjnak felel meg - tudósít az MTI.

Elmondta: a kormány négysávos út megépítéséről döntött Törökszentmiklós, Püspökladány és Berettyóújfalu között, az M4-es autópálya folytatásaként. A beruházás várható költsége 100 milliárd forint, az előkészítésre 8,4 milliárd forintot hagytak jóvá. Megerősítette, Szolnokot össze kívánják kötni az M0-ás körgyűrűvel.

A miniszter a kormánykabinetek döntései között beszámolt arról, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal miskolci épületének felújítását 4 milliárd forint értékben, forrásokat különítenek el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) számára, hogy Görgey Artúr születésének 200. évfordulójára méltó megemlékezésekre és áttekintették az uniós tagságból származó jogalkotási kötelezettségeket.

A HÉV és a 2-es metró összekötését firtató felvetésre Lázár János azt válaszolta: a HÉV teljes modernizációja elkerülhetetlen, az elővárosi vasúthálózatnak pedig "profinak kell lennie". Azt is jelezte, hogy új metró építését nem támogatják.

Kényes ügyek

Megkérdezték a közmunkásokkal kapcsolatos kijelentéséről, amelyről azt mondta: a közmunka és a bűnözés csökkenése között összefüggés van. A mostani kormány munkát ajánl, és nem megélhetési bűnözést - fogalmazott. Elnézést kért ugyanakkor azoktól, akiket esetleg megsértett a leegyszerűsítő megjegyzése, amelynek "nem volt kirekesztő éle".

A miniszter a Telenor esetleges állami megvásárlással kapcsolatos kérdésre közölte: ez nem merült fel. Hozzátette ugyanakkor, hogy fontosnak tartja, hogy legyen nemzeti tulajdonban lévő távközlési vállalat.

A közelmúltbeli diáktüntetésen megfogalmazott követelésekről a tárcavezető úgy nyilatkozott: felelőtlenség középiskolások "belekavarása" egy országos választási kampányba, azzal együtt ugyanakkor, hogy a tanulók kérései közül több is figyelemreméltó, ilyen például az iskolai leterheltségre vonatkozó, de azt az alaptantervben kell kezelni, a tananyagról pedig nem politikusoknak kell dönteniük.

A pécsi gyermekhospice ház, a Dóri Ház működését fenyegető ellehetetlenülésre azt mondta: az Emmi felveszi a kapcsolatot a szervezettel, és segíteni fognak a működtető alapítványnak.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor Bécsben találkozott-e Heinrich Pecina osztrák üzletemberrel, úgy reagált: "amikor én ott voltam, nem tűnt fel".

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd